1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.

Képviselőház - Mayer János

hitelkérdés megoldására helyezett különös súlyt, nagy eréllyel látva hozzá egyúttal a földreform végrehajtásához, valamint a házhely törvény megvalósításához. Helyzete e ponton nem volt irigylésreméltó: csakugyan nehéz feladat volt a termelés közgaz­dasági érdekeit összhangba hozni a kisgazdák, törpebirtokosok, ..nincstelenek" hazátlan zsellérek és cselédek érdekeivel, de nagy­ban és egészben ezt a feladatot is sikeresen oldotta meg. Kétség­telenül jelentős eredményeket ért el a földbirtokpolitika terén és ha ma újra kisért a földreform, ugy az nyilvánvalóan nem rajta, vagy az ő jószándékán múlik, hanem azon, hogy a reformtör­vényben túlságosan sok volt a kompromisszum és túlságosan kevés Nagyatádi-Szabó eredeti elgondolásából. Meg kell említeni, hogy e munkássága közben a moszkvai paraszttanács mérsékelt és higgadt agrárszociális felfogása miatt 1925 nyarán fenyegető levelet küldött neki, mely azonban természetesen hatástalanul pattant le róla. Működése további folyamán újra megindította a tagosítás félbeszakadt munkálatait, amelyek ma sem fejeződtek be; erélyes rendszabályokat léptetett életbe a burgonyatermelés védelmére és megalkotta az uj halászati törvényt, majd a vadászati törvény novelláját, melyet a szinte kiveszésnek indult vadállomány meg­mentése tett szükségessé. Igen sokat fáradozott a szőlőgazdaság válságának leküzdéséért és különös gondját képezte az állami gazdaságok reorganizációja, valamint az egykori hires magyar ló- és szarvasmarhatenyésztésnek a régi nívóra való felemelése, továbbá a baromfitenyésztés fejlesztése. Azokat a nagy megpró­báltatásokat, amelyek a magyar földmivelést a háborúban, a forradalmak, a román megszállás és az összeomlás alatt érték, az ő minisztersége alatt nagyban és egészben kihevertük és ha a katasztrofális mezőgazdasági hitelválság be nem következik, ugy mezőgazdaságunk máig bizonyára elérte volna a békebeli szin­vonalat, ami mellett meg kell jegyezni, hogy azt egyébként sok ponton már meg is haladta. Jelentős eredményeket ért el Mayer János a mezőgazdasági kivitel fejlődése körül is. Ennek a célnak az érdekében kezdeményezte a magyar mezőgazdaságnak a kairói mezőgazdasági kiállításon való részvételét is 1927-ben, amiért, de különösen azért is, mert a kiállításra maga is elutazott Egyip­tomba, sok támadásnak volt kitéve. Végeredményben mégis a kísérlet eredményeképpen indult meg ló- és szarvasmarhakivite­lünk Egyiptomba. E mellett előkészítette a mezőgazdasági szak­oktatás reformját is és rendkívül nagy része van abban, hogy az OMGE által rendezett tenyészállatkiállitások az idők folyamán általános mezőgazdasági kiállításokká szélesbedtek és nemzet­közi jelentőségüekké váltak. 205

Next

/
Thumbnails
Contents