1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.

Képviselőház - Apponyi Albert gróf

mányi a Népszövetség elöli s nagy egyéniségének súlya mindig lenyűgözően hatott e rendkívüli jelentőségű nemzetközi testületben is és kétségtelenül nagy mértékben járult hozzá ahhoz, hogy Magyarország ma helyzeti és politikai energiájának megfelelő pozíciót foglal el a népek társaságában. 1923 júliusában az erdélyi volt magyar földbirtokosok ügye állott a Népszövetség tanácsának napirendjén. Románia ugyanis az erdélyi „földreform" ürügye alatt minden kártalanítás nélkül kisajátitolta a Magyarországra átköltözött erdélyi birtokosok föld- K j(it, ami eHen a magyar kormány a Népszövetségnél tiltakozását jelentette be. A kormány képviseletében ekkor Apponyi hatalmas expozéban fejtette ki a magyar álláspontot s az ügynek a hágai nemzetközi állandó törvényszék elé való utalását indítványozta. A Tanács azonban a kérdés s a benne rejlő súlyos ós bonyolult probléma megotldását elodázta. A kérdés, mely ezidőtől kezdve ,.optánsper" néven szerepelt a nemzeti s a világközvélemény előtt, később s kivált 1927-től kezdve igen nehéz komplikációkra szol­gáltatóit okot. 1924 őszén Apponyi a magyar delegáció vezetője volt a Nép­szövetség közgyűlésén. A szeptember 9-iki ülésen a kisebbségi problémáról és a leszerelés kérdéséről mondott nagyhatású be­szédet. Hangsúlyozta, hogy a Népszövetség ki nem elégítő mó­don kezeli a kisebbségi kérdést, majd pedig azt fejtette ki, hogy éppen azért fel kell jogosítani a kisebbségeket, hogy panaszaikat közvetlenül a Tanácsnak terjeszthessék elő, a Tanács pedig minden ügyet kőtelezően utaljon az állandó nemzetközi tör­vényszék elé. A leszerelés kérdésében azt mondotta, hogy a legyő­zött államok lefegyverzésének előfeltétele az általános leszerelés volt s hogy a teljesen lefegyverzett Magyarországnak joga van atuhoz, hogy e feltétel megvalósítását követelhesse. A Népszövetség 1925. évi őszi közgyűlésén, a biztonsági pak­tum tárgyalásakor mondott niagy beszédet. Bevezetésül megemlé­kezett Smith népszövetségi főbiztosnak a magyar rekonstrukció körül szerzi ti nagy érdemeiről s ekkor mondotta azt a szállóigévé vált mondatot, hogy miként az ismeretlen katona, ugy az ismeret­len magyar adófizető is kiérdemelte magának heroikus áldozat' készségével a Népszövetség elismerését- Azután előterjesztette indít­ványát a kisebbségek ügyében, amelynek lényeges tartalma szerint a kisebbségeknek egyházi és iskolai ügyekben előterjesztett pana­szai obtigatorhisan tárgyalandók, még pedig a kontiadiktatórius eljárás szabályai szerint, az állandó nemzetközi törvényszék szak véleményéi minden ily ügyben be kell szerezni, a kompakt töme­gekben élő kisebbségek autonómiáját pedig meg kell valósítani 2* 11)

Next

/
Thumbnails
Contents