1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.

Képviselőház - Jánossy Gábor

bekövetkezett lemondása után ugyanis a kormányzó augusztus 24-én Mayer János örökébe őt nevezte ki Károlyi Gyula gróf kor­mányának földmivelésügyi miniszterévé. Az agrárius közvélemény nagy megnyugvással fogadta kinevezését s mikor szeptember vé­gén a 33-as Országos Bizottságban első expozéját mondta, annak a közvéleményben igen erős visszhangja volt. Miniszteri működé­sének mindjárt első idején rendkívüli horderejű kérdés, az inség­akció országos megszervezése és lebonyolítása lett feladatává, amelyet nagy eréllyel és példás pártatlansággal oldott meg. 1931 december 2-án a képviselőháziban (népszövetségi vita) kivételes hatású, nagy feltűnést keltő beszédben gyaikorolt kritikát az előző kormány mezőgazdasági politikájáról és az ellenzék által is taps­sal fogadott programmot adott. Ez a beszéd volt végeredményben előidézője Mayer János tárca néliküli miniszter lemondásának. Egyéb közéleti működésében is az agrárpolitikai elem domi­nál. Földbirtokos Ivád községben, Heves vármegyében; ügyvezető elnöke a Magyar Gazdaszövetségnek, vezetőségi tagja az Orszá­gos Magyar Gazdasági Egyesületnek s igazgalóválasztmányi tagja a Hevesmegyei Gazdasági Egyesületnek. A Társadalomtudományi Egyesület birtokpolitikai szakértekezletén tartolt előadásai nagy ügyeimet keltettek s nyomtatásban is megjelentek. JÁNOSSY GÁBOR (Celldömölk) 1870 szeptember 18-án születelt a vas­megyei Ncmesmagasiban. Tanulmányail a soproni ev. lyceumban s a budapesti tudo­mányegyetem jogi fakultásán végezte. Nyu gáti országokban vailó tanulmányútjai után egy ideig ügyvédjelölt volt Győrött és Budapes­ten, aztán pedig 1897-ben Vas vármegye szol­gálatába lépett. Vármegyei aljegyző, árvaszéki jegyző, ülnök, helyettes elnök volt és végül árvaszéki elnök s ettől az állásától vált meg az országos politika kedvéért, mikor az 1926. évi általános választások idején képviselőnek lépett fel az egységes párt hivatalos jelöltjével szemben Celldömölkön. Szülő­vármegyéjében évtizedeken át végzett szociális, kulturális és iro­dalmi munkásságát honorálta a Celldömölk] kerület választó­polgársága, valamint a 48-as elvekhez s a Nagyatádi Szabó Istvánhoz való ragaszkodását, amikor kemény küzdelem után képviselőjévé választotta. A Házban zamatos nyelvezetű, költői 144

Next

/
Thumbnails
Contents