1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.

Képviselőház - Herrmann Miksa dr.

nyakig volt a rekonstrukcióval járó deflációs krizisben s ő ren­geteget dolgozott, hogy ujra lendületbe hozza. Sokszor tranzigálni is volt kénytelen, hogy e célját elérje s az egymás ellen törő kü­lönböző érdekeket összhangba hozza, de egyébként szilárdan ha­ladt célja felé és különösen nagy érdemeket szerzett az ország villamosítása körül. Kezdeményezésére egyik villamos mii léte­sült a másik után s az ő iniciativájának köszönhető a bánhidai áramot e legelsőrangu villamos fővonalunk számára n bánhidai nagyszerű villamos centrálé, amelyhez az úgynevezett Talbot-féle szerződései szerezte meg az eszközöket. Ez a szerződés sok port vert fel a parlamentben s a közvéleményben is, de ő rendithetet­lenül kitartott az ügy mellett s czidőszerint (1931) már javában készül koncepciójának legnagyobb müve: a budapest—bécsi (hegyeshalomi) vonal villamos vontatásra való átalakítása is. Az áramot a legelsőrangu villamos fővonalunk számára a bánhidai centrálé fogja szállítani. Alatta épültek ki a budapest—bécsi, budapest—pozsonyi, budapest—szabadkai földalatti telefonkábel­vezetékek, amelyekkel az ország belekapcsolódott az európai tá­volsági telefonforgalomba. A budapesti telefonszolgálat automa­tizálása is az ö nevéhez fűződik, valamint számos kisvasút létesí­tése és uj országút építése is. Programja szerint öt esztendő alatí 800 kilométer automobilutat szándékozott építeni a legmodernebb építési módszerek alkalmazásával.) A kereskedelempolitika körében számos nemzetközi szerző­dés létrejötte körül vannak érdemei. Mindent elkövetett, hogy kereskedelmi mérlegünk passzivitását fokozódó exporttal ellen­súlyozza s az ő müve a Magyar Külkereskedelmi Intézet, továbbá az exportadé/visszatérités rendszere is. Amúgy sem túlságosan erős lábon álló egészségét azonban a rengeteg munka súlyosan megviselte, ugy, hogy egyre többet foglalkozott a lemondás gondolatával és 1929 augusztusában csakugyan meg is vált állásától. A kormányzó ekkor kiváló ered­ményeinek elismeréséül az I. osztályú érdemkeresztet a csillaggal adományozta neki. Nem sokkal azután, hogy miniszteri tárcájától megvált, kipihenve fáradallmjiit, ujra elfoglalta régi katedráját a kir. József -műegyetemen. 1926-ban, az általános választásokon három mandátumot is kapott. Egyhangúan választották meg eddigi kerületében, Sajó­szentpéteren, mint az egységes párt listavezetője győzött a buda­pestvidéki kerületben és elhódította Sopront a szociáldemokra­táktól, akiknek jelöltjét, Hébelt Edét, mintegy 7000 szavazattal szorította kisebbségbe. A három közül a soproni mandátumot tartotta meg és Sopron városát képviseli a Házban ezúttal is az 1931. évi általános választásokon ujra elnyert mandátummal. 132

Next

/
Thumbnails
Contents