1931-1935. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési Almanach 1931–36. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Bp. 1931.
A felsőház - A felsőház tagjainak életrajzi adatai - A főrendi családok képviselői - Gróf Dessewffy Emil - Gróf Erdődy Sándor
351 sebesülése után visszatért a diplomáciai szolgálatba s Konstantinápolyba került. Amikor megházasodott, megvált a diplomáciai pályától, lovasberényi birtokára ment s azóta ott gazdálkodik. A lótenyésztés terén nagy érdemei vannak. Elnöke a Székesfehérvár-vidéki adófelszólamlási bizottságnak. Tagja a közgazdasági és közlekedésügyi bizottságnak. Gróf Dessewffy Emil 1873-ban született Büdazentmihályon. Római katolikus, elvált, földbirtokos. Középiskoláit Budapesten végezte, egyetemi tanulmányait pedig Grácban és Budapesten. A világháború alatt a Vöröskeresztnél teljesített szolgálatot. Diplomáciai szolgálat során járt Németországban, Belgiumban és Angliában s tanulmányúton is többízben volt NyugatEurópában. A politikai életben már Széli Kálmán, Tisza István és id. Wekerle Sándor miniszterelnöksége idején szerepelt, két ciklusban a gálszécsi, szemei, majd a girálti kerületet képviselte. Az alkotmánypárt tagja volt, de később a szabadelvű párthoz csatlakozott Nagy szerepet vitt különböző gazdasági és kulturális mozgalmakban is. Elnöke volt több mint tíz éven át a Hangya szövetkezetnek, 1927 óta elnöke a Magyar Földhitelintézetnek. Elnöke a Felvidéki Közművelődési Egyesületnek és a Magyar Társaságnak, alelnöke az OMGE növénytermelési szakosztálynak. Tagja a közgazdasági és közlekedésügyi és a véderobizottságnak. Gróf Erdődy Sándor 1865-ben született Galgócon, Nyitramegyében. Jogi tanulmányait a bécsi egyetemen kezdte, a győri kir. jogakadémián folytatta, s a budapesti egyetemen fejezte be. Ezután nagyobb utazásokat tett Olasz-, Francia- és Németországban, továbbá Belgiumiban és Svájcban. Katonai kötelezettségét a pápai 7. honvédihuszárezrednél teljesítette, ahol tartalékos hadnaggyá nevezték ki. A háború elején katonai szolgálatra jelentkezett és 1916-ban huszárszázadosi rangot nyert. 1890 óta cs. és kir. 'kamarás. A bajor királyi ház Szt. György-rend nagykomturja. A király 1897-^ben a főrendiház örökösjogú tagjává nevezte ki. Kiterjedt vas- és veszprémmegyei uradalmain, amelyek nagyrészben már négy évszázad (1495) óta vannak a család birtokában, modern gazdálkodást folytat. Tagja a népjóléti és munkaügyi bizottságnak.