1931-1935. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési Almanach 1931–36. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Bp. 1931.

A képviselőház összetétele - Az országgyűlési képviselők életrajzi adatai - Dr. Gálffy Dénes - Dr. Gáspárdy Elemér

150 lamentben egyike a leggyakrabban felszólaló törvényhozóknak, fő­leg igazságügyi, kereskedelmi és ipari kérdésekkel foglalkozik. A kispolgári rétegek érdekeiért nagy intenzívitással harcol, s különös népszerűsége van a Lipótvárosban, ahol a legnagyobb demokrata szervezet élén áll. Az Országos Demokrata (Vázsonyi Vilmos) Párt ügyvezető elnöke. Tagja az igazságügyi, valamint a közgazdasági és közlekedésügyi bizottságnak. Dr Gálffy Dénes (Igal, egységespárt) 1895-ben született Budapesten. Reformá­tus, nőtlen, miniszteri osztálytanácsos. A budapesti egyemen szerezte meg a jogi és ál­lamtudományi doktori diplomát. Állami szol­gálatba lépett s mint miniszteri segédfogal­mazó kezdte meg pályáját a földművelésügyi minisztériumban. 1918-ban segédtitkár, 1923­ban titkár, 1926-ban pedig miniszteri osztály­tanácsos lett. Szolgálati idejének legnagyobb részét néhai Nagyatádi Szabó István és Mayer János földművelésügyi miniszterek oldalán töltötte mint személyi titkár s tevékeny részt vett az agrármozgal­makban. 1926-<ban választotta meg az igali kerület egységespárti programmal képviselőjének. Faként agrárkérdésekben szólalt fel­Régi kerülete jelentős szótöbbséggel választotta meg újból. Helyettes elnöke a kérvényi bizottságnak, jegyzője a földművelésügyi bizott­ságnak. Dr Gáspárdy Elemér (Heves, egységespárt) 1881-ben született Egerben, róm. kat. r nős, miniszteri osztálytanácsos. A középisko­láit Érsekújvárott végezte el. Jogi tanulmá­nyainak befejezése után Heves vármegyében tb. aljegyző lett, majd a kereskedelmi minisz­tériumba került. Tíz évig tanára volt a vasúti tisztképző tanfolyamnak. Szolgálatot teljesí­tett az Országos Menekültügyi Hivatalnál, amelynek megszervezési munkálatainál is résztvett, mint a kereskedelmi minisztérium kiküldöttje. Középeurópa valamennyi államá­ban megfordult, beutazta Afrika északi részeit is. Számos társa­dalmi egyesületnek tagja. „Vasúti földrajztörténet" című szak­munkája a vasúti tanfolyamon használt tankönyv. Regényt írt „Ezeréves álom" címmel s több novellája is megjelent. Elsőízben

Next

/
Thumbnails
Contents