1931-1935. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési Almanach 1931–36. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Bp. 1931.
A képviselőház összetétele - Az országgyűlési képviselők életrajzi adatai - Dr. Ernyei István
127 1921-ben nagy feltűnést keltett a „Keresztény nemzeti politika egy éve" című politikai tanulmányával. 1922^ben a kormányzó érdemei elismeréséül kincstári főtanácsossá nevezte ki. Papi pályáján is gyorsan haladt előre, apostoli főjegyző, nagyváradi kanonok, majd pápai prelátus lett. Az első nemzetgyűlés vége felé, amikor a keresztény nemzeti egyesülés pártjában szakadás állott be, a párt többségével csatlakozott a Keresztény Egység Táborához, amelyet 1922-ben Wolff Károly alakított meg. Ennek a pártnak lajstromán kapott mandátumot a második nemzetgyűlési választások során a főváros déli kerületében, mandátumáról azonban lemondott, mert régi kerülete, Ipolyság is megválasztotta. A főváros politikai életében is nagy szerepet visz, mint a keresztény községi párt egyik vezére. Az első országgyűlésben is Ipolyság mandátumával foglalt helyet, a keresztény gazdasági és szociális párt programjával s állandó előadója volt a népjóléti tárcának. 1930 szeptemberében, Vass József halála után népjóléti és munkaügyi miniszterré nevezte ki a kormányzó. Minisztersége első hónapjaiban a takarékosság szellemében rendezte minisztériumának ügyeit, az Országos Társadalombiztosító Intézetet pedig, amely válságba került, újból egészséges alapokra fektette. A Bethlen-kormány lemondása után nagy szerepe volt a kibontakozásra irányuló tárgyalásokban. Egyideig elzárkózott attól, hogy az új kormányban szerepet vállaljon. Amikor azonban Károlyi Gyula gróf kormánya megalakult, nemcsak régi tárcáját tartotta meg, hanem vele töltötték be a vallás- és közoktatásügyi miniszteri széket is. A kormányzó 1930-ban kiváló érdemei elismeréséül a II. oszt. magyar érdemkeresztet adományozta számára a csillaggal. Az 1931. évi országgyűlési választások során Budapest északi kerületében és a budapestkörnyéki kerületben mint listavezető kapott mandátumot, de megválasztották Győrben, Szombathelyen és Ipolyságon is. Győri mandátumát tartotta meg. Dr Ernyei István (Hódmezővásárhely, egységespárt) 1867-ben született Cegléden. Református, nős, gimnáziumi tanár. A középiskolát Esztergomban és Kecskeméten, a teológiát Nyitrán végezte. A tanári oklevelet és a doktori diplomát a kolozsvári tudományegyetemen szerezte meg. Behatóan foglalkozott irodalmi és nyelvészeti tanulmányokkal. Velencében tanulmányúton volt. 1897 óta működik, mint gimnáziumi tanár Hódmezővásárhelyen, s kezdettől élénk részt vett a város politikai és társadalmi mozgalmaiban. Hét éven át főszerkesztője volt a Hódmezővásárhely című politikai napilapnak. Folyóiratokban, évkönyvekben több értekezése jelent meg. önálló munkája: Simái