1927–1931. évi országgyűlés Szemerjai Dr. Deák Imre, szerk.: Magyar Országgyűlési Almanach 1927–1932. (Dr. Deák–féle) Budapest, 1927.

A képviselőház tagjai - Szabóky Jenő - Szapáry Lajos gróf dr.

SZABÓKY JENŐ. Kalocsán született 1881 március 16-án. Apja ügyvéd volt. A kalocsai jezsuita gimnáziumban tanult, majd a budapesti József Műegyetemen mérnöki oklevelet szerzett. Tanulmányai befejezte után hosszú külföldi tanulmányutat tett, majd a klos­terneuburgi hidászezredben kitömvén önkéntesi évét, Kalocsán magánmérnöki irodát nyitott. 1906-ban a Pestmegyei Sárközi Ármentesitő Társulat mérnöke lett s ezen állásában főként árvízvédelemmel foglalkozik. Kalocsa város képviselőtestületé­nek s Pestmegye törvényhatósági bizottságának tevékeny tagja. Az 1918-ban a Károlyi éra kezdetén szervezett nemzeti őrség parancsnoka s a kalocsai kisgazdapárt leglelkesebb szervezője volt. A kommunizmus idején ellenforradalmi mozgalmakban vett részt és többször kockáztatta az életét. Egyszer elfogták s Budapestre a Markó-utcába hurcolták, mint a kalocsai ellen­forradalmárok vezérét. Mint ilyen, Szegedre ment s ott a nem­zeti hadseregnél nyert beosztást. Az 1920-iki választások alatt Kalocsa kisgazdapárti programmal képviselőjévé választotta. A nemzetgyűlésen rendkívül nagy szerepet vitt s a turáni esz­méről szóló beszédével a finnlapok is foglalkoztak. Ugy az 1922-iki, mint az 1926 decemberi választások alkalmával régi kerülete újra képviselővé választotta. Az egységespárt tagja. SZAPÁRY LAJOS GRÓF DR. 1886 szeptember 3-án született Abonyban (Pest vm.) Apja Szapáry István gróf földbirtokos, cs. és kir. kamarás volt. Középiskoláit, a kalocsrti, pozsonyi és kecskeméti gimnáziumok­ban végezte, majd Magyaróváron a ' gazdasági akadémia hall­gatója lett. Önkéntesi évét a cs. és kir. közös 8. sz. huszár­ezredben leszolgálván, beiratkozott a budapesti egyetemié, jogot hallgatott. Ugyanitt megszerezvén a jogi doktorátust, nagy külföldi tanulmányutat tett Anglia, Német és Franciaországban. Mint közigazgatási gyakornok 1912-ben Gödöllőn kezdte pályá­ját. 1914-ben a nagykátai járás szolgabirája lett. A háború kitörése után bevonult s különösen az orosz harctéren tüntette ki magát. 1917-ben felmentették a további katonai szolgálat alól s mint szolgabíró visszakerült Nagykátára. 1919-ben mint 327

Next

/
Thumbnails
Contents