1927–1931. évi országgyűlés Szemerjai Dr. Deák Imre, szerk.: Magyar Országgyűlési Almanach 1927–1932. (Dr. Deák–féle) Budapest, 1927.

A képviselőház tagjai - Strausz István dr.

döttje, hol nagy szerepet vitt az elektromos vontatásra vonat­kozó tárgyalásokban. 1910—1918-ig a vajdahunyadi kerületet képviselte az országgyűlésen munkapárti programmal, de szak­tevékenységét ugy ezen idő alatt, mint később is folytatta. Ha­zánk nagy villamos távvezetékei ugy a dorog—komáromi, mint a szászvár—mázai szinte kizárólag az ő tervei alapján készül­tek. Dréhr Imre lemondása után az enyingi kerület 1927 április 29-én képviselővé választotta. Az egységes párt tagja. STRAUSZ ISTVÁN DR Barkán (Gömör megye) 1866-ban született. A rozsnyói premontrei gimnáziumban, majd a budapesti egyetemen tanult. 1906-ban avatták államtudományi doktorrá. Hivatali munkálko­dását a belügyminisztériumban kezdte a számvevőségnél Innen 1891-ben az állami számvevőszékhez került át, ahol fokozato­san előhaladva 1911-ben mint osztálytanácsos megkapta a II. osztályú vaskoronarendet. Nemsokára számvevőszéki tanácsos, 1918 március 1-én a számvevőszék elnöke lett. Az alapítványi jog, az állami háztartás s a budgetről tanulmányokat irt. Társa­dalmi téren is munkálkodott, különösen egyházi jellegű egyle­tekben visz hosszú idő óta nagy szerepet 0 hozta létre a Maria-kongregátió hadikórházát s a szegény katonacsaládok gyermekei részére szervezett napközi otthont is. A tisztviselői szervezkedéseknek mindig támogatója volt; részt vett a Köz­tisztviselők Fogyasztási Szövetkezete életében is, mint annak éveken át másodelnöke : az ő buzgalmának eredménye a Kolle­gi.im Marianum, az egri irgalmas kórház, a szent Domokos-rend zárdája és temploma stb. 1920 végén vonult nyugalomba s éve­kig a főváros társadalmi s kath. egyházközségi mozgalmakban vett részt. Számvevőszéki elnöki működése idején 1918—19-ben tartott beszédeiért az ügyészség izgatásért eljárást indított el­lene, de a Hiróság 1920 aug. 7-én felmentette az izgatás vádja és következményei alól. Évek óta tagja az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztárnak. A marcali kerület az 1922-ik nem­zetgyűlési választásokon képviselővé választotta Egyik párthoz se csatlakozott s különösen azzal a beszédével keltett feltű­nést, melyben a háborús és forradalmi évek gazdálkodását vi­lágította meg. Egyházi érdemeiért megkapta a Szt. Gergely lovagrend parancsnoki keresztjét. Az 1926 dec. képviselőválasz­tásokon régi kerülete újra őt kereste fel megbízó levelével. 21 321

Next

/
Thumbnails
Contents