1927–1931. évi országgyűlés Szemerjai Dr. Deák Imre, szerk.: Magyar Országgyűlési Almanach 1927–1932. (Dr. Deák–féle) Budapest, 1927.

A képviselőház tagjai - nagykéri Scitovszky Béla dr.

eszméi istápolásának. Az ő működésének köszönheti létesülé­sét a Szécsényi Központi Szeszfőzde, a Nógrádmegyei Hangya Fogyasztási Szövetkezet, az ő irányitása mellett szervezték újjá a Szécsényi Casinót és az ő nevéhez fűződik a szécsényi állami polgári fiu és leányiskola létesitése. 1904-től kezdve virilis tagja Nógrád vármegye törvényhatósági bizottságának és 24 éves korától kezdve mint képviselőtestületi tag élénk szerepet játszott Szécsény és Nőtincs községek vezetésében. E széles­körű tevékenysége mellett tágkörü munkásságot fejtett ki az OMGE., a Nógrádmegyei Gazdasági Egyesület, a Földmives­szövetség, a Faluszövetség, Országos Casinó, a Nógrádmegyei Casinó, a Szécsényi Casinó, a Nógrádvármegyei Madách Tár­sulat, a Nógrádvármegyei Muzeumtársulat és a vármegyei MOVE életében. 1910-ben a szécsényi kerület munkapárti programmal képviselővé választotta, 1917 július 4-től a képviselőháznak egyik alelnöke volt. De tagja volt a közigazgatási, a földmivelésügyi és a naplóbirálóbizottságnak is. A világháború alatt egyideig mint tartalékos tüzérszázados teljesített szolgálatot. Ezután visszavonult a közéleti szereplés teréről s csupán a társadalmi életben vitt szerepet és birtokán gazdálkodott. A kommunizmus leveretése óta Nógrádmegye törvényhatósági életében vesz részt s megszakított közgazdasági kapcsolatait újította fel. Azonkívül a nógrádvármegyei Hangya Fogyasztási Szövetkezet s a Futura R.-T. vezetője és legtevékenyebb irányítója volt. Az 1920-iki választások alkalmával a szécsényi kerületben kisebb­ségben maradt, de az 1922-iki képviselőválasztások alkalmával a balassagyarmati kerület kisgazdapárti programmal képviselőjévé választotta. Az összeülő Ház jun. 22-én alelnökévé, Gaal Gaszton lemondása után 1922 augusztus 18-án pedig elnökévé válasz­totta. Elnöki működésének idejére esik a frankugynek parla­menti tárgyalása, mely alkalommal a tárgyalások tapintatos es erélyes vezetése által nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a tárgyalások rendjét az ország nyugalmának megóvását b,z to­sitó mederbe terelte. Az ő nevéhez fűződik a parlament el o alaposabb restaurálása és ez alkalommal több szociális és kul­turális intézménynek létesitése is. így az országház epületében több tisztviselői lakásnak adott helyet, megalkotta a mái•» értékes anyaggal rendelkező parlamenti muzeumot, ^ pártok részére külön tanácskozótermeket le esitett A ***"*£* ház könyvtártermét pedig két ujabb dolgo^"^ ^"^ ki. Az löki dolgozószoba részére Rudnay festőművész ka

Next

/
Thumbnails
Contents