1927–1931. évi országgyűlés Szemerjai Dr. Deák Imre, szerk.: Magyar Országgyűlési Almanach 1927–1932. (Dr. Deák–féle) Budapest, 1927.
A képviselőház tagjai - Rassay Károly dr.
hető a belügyminisztérium régi épületének restaurálása, a helytartótanács történelmi becsű tanácskozó termének felfedése is. Az 1926. év nyarán Erdélyben tartózkodása idején súlyos beteg lett s ezért október hó elején lemondott állásáról. Lemondását a kormányzó oktéber hó 15-én elfogadta. 1926-ban megkapta az I, oszt, magyar érdemkeresztet. 1926 decemberben a nyíregyházai kerület egységespárti programmal képviselőjévé választotta. RASSAY KÁROLY DR. Orsován született 1886 március 21-én német családból. Atyja a Dunagőzhajózási Társaság állomásfőnöke volt. Zentán végezte a gimnáziumot, a budapesti egyetemen hallgatott jogot. Jogi doktorátust szerzett, majd 1912-ben letette az ügyvédi vizsgát. Zentán nyitott ügyvédi irodát. A politikai életbe hamar belekapcsolódott s előbb a város képviselőtestületének, majd Bács-Bodrogmegye törvényhatósági bizottságának lett szereplő tagja. Szerkesztője volt a zentai függetlenségi lapnak is. 1914 áprilisban a budapesti törvényszék jegyzőjévé nevezték ki s ettől kezdve hivatali pályájának s a jogi irodalomnak szentelte minden idejét. Curiai tanácsjegyzővé nevezték ki s Günther Antal elnöksége idején mint elnöki titkár teljesített szolgálatot. 1915 decemberben berendelték az igazságügyminiszteríumba s mint miniszteri titkár a közigazgatási és magánjogi ügyosztályban dolgozott. A forradalmi mozgalmak idején kezdett a politikai életben szerepelni, a ker. Nemzeti Párt egyik alapitója volt. 1919 őszén a Clark-féle tárgyalás után alakult Huszár kormány idején igazságügyi államtitkár lett, de pár hónapi munkásság után megvált hivatalától. Az 1920-iki nemzetgyűlési választásokon a budapesti II. kerület (viziváros) képviselővé választotta s mind intenzivebben sodródott a liberális polgári politikához. A jogrend és szabadságjogok érdekében éveken át folylatott harcot : a liberális alapon álló politikusok tömörítése érdekébzn hosszú ideje fáradozik. Az 1922-iki nemzetgyűlési választásokon a pesti déli kerület képviselője lett lajstromos szavazás után. Az ellenzéki pártok egyik vezérszónoka s még akkor is, mikor az 1918 októberi forradalom férfiaival felvette a politikai barátság kapcsolatát s emiatt némileg is3lált volt — szó310