1927–1931. évi országgyűlés Szemerjai Dr. Deák Imre, szerk.: Magyar Országgyűlési Almanach 1927–1932. (Dr. Deák–féle) Budapest, 1927.

A képviselőház tagjai - Patacsi Dénes - baji Patay Tibor dr.

PATACSI DÉNES. Baranyaszentdienesen 1877-ben született egyszerű kisgazda családból. Szülőhelyén 6 elemi osztályt végzett, azután gazdasági munkával foglalkozott. Már fiatal korában részt vett a köz­ségi életben s mint a helyi kath. olvasóegylet elnöke feltűnt képességeivel. A világháborút elejétől végig harcolta: a szerbiai, olasz, orosz s erdélyi harctereken sokszor kitüntette magát. Vitézségeért megkapta a kisezüst s az I. oszt. vitézségi érmet. Az 1918 októberi forradalom idején Székelyudvarhelyen volt s mint őrmester a rend fenntartása érdekében munkálkodott. Innen Budapestre került s ugy itt, mint később otthon a kis­gazdapárt megszervezése érdekében működött. A Friedrich kor­mány megalakulása után otthagyta szülőföldjét, Budapestre jött s itt a kisgazdapárt szervezése terén igen szép eredményeket ért el. Részt vett Clark 1919 októberi tárgyalásain is s ekkor nevezték ki kisgazdaügyi, később pedig honvédelmi államtitkárrá. Hosszú időt töltött ezen hivatalában. Az 1926-iki nemzetgyűlési választásokon a baranyaszentlőrinci kerület képviselővé válasz­totta. A szerbek kivonulása után megtartott ujabb választáson, az 1922-iki általános választásokon s 1926 decemberben régi kerülete újra 'neki juttatta megbízólevelét. Irodalmi téren is ismert nevet szerzett, kiadta 1921-ben „Híthüség-honszerelem" cimen összegyűjtött költeményeii. BAJI PATAY TIBOR DR. Czekeházán (Abauj vm.) 1880-ban született. Régi birtokos család sarja. Középiskolai tanulmányait a kassai premontrei gimnáziumban, a jogiakat a pozsonyi akadémián, a budapesti és kolozsvári egyetemen végezte. Kolozsvárott avattak államtudo­mányi doktorrá. Ezután tanulmányutat tett Németországban s Parisban. Hazatérve gazdálkodni kezdett s Pest és Abauj Torna megyék törvényhatósági életében vett részt. Sokat tett a szövet­kezeti mozgalom megerősödése érdekében, de mint a régi füg­getlenségi párt hive politikai téren is szerepelt. 1917 júliusban Pest­megye főispánjává nevezték ki s egészen a forradalomig nagy agilitással töltötte be hivatalát. Az 1922-iki általános választá­sok alkalmával kisgazdapárti programmal az aszódi kerületben képviselővé választották s az 1926 decemberi választásokon régi kerülete újra a parlamentbe választotta. Az egységespárt hive. '292

Next

/
Thumbnails
Contents