1927–1931. évi országgyűlés Szemerjai Dr. Deák Imre, szerk.: Magyar Országgyűlési Almanach 1927–1932. (Dr. Deák–féle) Budapest, 1927.
A képviselőház tagjai - gojzesti és mezőmadarasi Madarassy Gábor dr. - felsőpulyai Madarász Adorján dr.
GOJZESTI ÉS MEZŐMADARASI MADARASSY GÁBOR DR. Budapesten 1888 május 13-án született előkelő magyar nemesi családból. Atyja is, nagyatyja is pénzügyi államtitkár volt. Miután gimnáziumi tanulmányait a budapesti Ferenc József intézetben s jogi tanulmányait a budapesti egyetemen elvégezte, 1910-ben pénzügyi szolgálatba lépett mint pénzügyi fogalmazó. Hosszabb ideig katonai szolgálatot teljesített ]a világháborúban mint huszárfőhadnagy, majd felmentést kapott a további szolgálat alól s a pénzügyminisztériumban Wekerle, majd Popovics mellett az elnöki osztályban teljesített szolgálatott. 1918 őszén a Felvidéki menekülteket segélyező iroda vezetője lett s egyideig még munkálkodott, majd teljesen visszavonult. Ezen idő óta csupán a társadalmi életben vett részt. 1925-ben Csongrádmegye főispáni állásába nevezték ki, de pár hónapi munka után megvált hivatalától s 1926 decemberben a kiskundorozsmai kerület egységespárti képviselője lett. FELSÖPULYAI MADARÁSZ ADORJÁN DR. 1870-ben született Tamásiban (Tolnamegye) régi magyar családból. Budapesten a piarista gimnáziumban, majd a pesti egyetemen végezte jogi tanulmányait s miután jogi doktorrá avatták Pestmegye tisztviselője lett. Már az 1905—6-iki hires nemzeti ellenállás idején az első sorban küzdött s hamarosan a megye egyik szolgabirája lett. Hosszú ideig volt az abonyi járás vezetője s vezérszerepet vitt a Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesületében is. 1921-ben pár hónapig kormánybiztosa volt Fejér-, Győr-Komárom- és Veszprémmegyéknek. Innen újra visszament Pestmegyébe s folytatta hivatalos munkásságát. Az abonyi kerület 1926 decemberben egységespárti programmal képviselővé választotta. 276