1927–1931. évi országgyűlés Szemerjai Dr. Deák Imre, szerk.: Magyar Országgyűlési Almanach 1927–1932. (Dr. Deák–féle) Budapest, 1927.

A képviselőház tagjai - ivádi Ivády Béla - Janka Károly

a csonka nagykárolyi kerület kisgazdapárti programmal kép­viselővé választotta. A Házban sok fontos közjogi javaslatnak volt az előadója, 1926 decemberben régi kerülete újra meg­választotta, IVÁDI IVÁDY BÉLA. Fólyán (Heves vm.) 1873 november 14-én született régi birtokos családból. Középiskolai tanulmányait Sopronban s Budapesten a piarista gimnáziumban végezvén, jogot Berlinben, Parisban és Budapesten hallgatott. Igen sokat utazott külföldön, majd belépett a földmivelésügyi minisztérium szolgálatába, mint segédfogalmazó. Fokról-fokra haladt előre, a tagosítási, birtok­rendezési ügyeket vezette. Megkapta a III. oszt. vaskoronarendet s 1908-ban kamarási méltóságot. Birtokpolitikai értekezéseivel a Társadalomtudományi Egyesület kiadványait gazdagitotta. A hevesmegyei közigazgatási életben s a Gazdaszövetség éle­tében is sokat szerepelt. A nehéz gazdasági s élelmezési időben (1916/7.) Pest, Jász-Kun-Szolnok és Bács-Bodrogmegyék élel­mezési kormánybiztosa volt. Mint miniszteri tanácsos hagyta el 1920 tavaszán az állami szolgálatot s ivádi birtokán élt, majd 1922-ben kisgazdapárti programmal a pásztói kerület képviselője lett. A Házban különösen mint a pénzügyi bizottság előadója vitt nagy szerepet. Régi kerülete 1926 decemberben újra képviselő­jévé választotta. JANKA KÁROLY. A zemplénmegyei Mádon született 1872 december 19-én. Középiskoláit Sárospatakon, ref. theologiai tanulmányait szintén Sárospatakon végezte. Mint segédlelkész előbb Sárospatakon, majd Fejes püspök mellett Sátoraljaújhelyen működött. Négy évig Kovácsvágáson, 6 évig Homonnán missziói lelkész s lap­szerkesztő volt. Nagyrozványon 1916-ig lelkészkedett, azóta pedig Cigándon tölti be a ref. lelkészi hivatalt. Működése akkora népszerűségnek örvend, hogy az alsózempléni egyház­megye főjegyzői, a tiszáninneni ref. egyházkerület; aljegyzői, a tárospataki ref. főiskola igazgatótanácsi tagsági s a Tisza­szabályozási Társulatnál igazgatóválasztmányi tagsági tisztet tőit 251

Next

/
Thumbnails
Contents