1927–1931. évi országgyűlés Szemerjai Dr. Deák Imre, szerk.: Magyar Országgyűlési Almanach 1927–1932. (Dr. Deák–féle) Budapest, 1927.

Felsőház tagjai - II. Latin és görög szertartásu kath egyháznagyok - Fetser Antal

nőkké, 1894-ben sátoraljaiijhelyí lelkésszé tette. Nagyon sok hazafias, társadalmi mozgalomnak írányitója volt, igy az ottani Erzsébet-kórház alapítása neki köszönhető. 1905-ben zempléni főesperessé neveztetett ki. Őfelsége pedig 1907-ben a Ferenc József rend lovagkeresztjét adományozta neki. A nagy küzdel­mek eredményeképen létrejött hajdudorogi g kath. egyházmegye első püspökévé 1913 június 23-án ő neveztetett ki s még azon év október 5-én püspökké is szenteltetett. Az ellene püspöki működése első évében elkövetett bombamerénylet mindenkit megrázott s világot vetett a ruszofilek működésére, Ekkor szék­helyét Miskolcra tette át s igen nagy küzdelmek közt kormá­nyozza az egyetlen magyar g. kath egyházmegyét. FETSER ANTAL. Nagykárolyban, 1862 január 14-én született. Tanulmányait a nagykárolyi piarista gimnáziumban kezdte, amely akkor még csak hat osztályú volt. 1878-ban Nagyváradon kispap lett s mint ilyen a nagyváradi premontrei gimnáziumban végezte tanulmányait. Theologiát Nagyváradon és Budapesten tanult s ezután 1885 június 29-én pappá szenteltetett. A nagyváradi szt. József intézet tanulmányi felügyelője s váradolaszi káplán, 1888­ban papnevelő intézeti lelkiigazgató, 1889-ben a püspöki udvar­ban iktató és szentszéki aljegyző, 1890-ben püspöki ceremo­niarius, szentszéki jegyző, 1893-ban ülnök, 1895-ben irodaigaz­gató, Schlauch püspök titkára, 1898-ban oldalkanonokká lett. Főpásztora mellett nagy és fárasztó munkát tett s érdemeiért 1901-ben a choltiapáti cimet nyerte. Schlauch halála után Szmre­csányi Pál lett a nagyváradi püspök s a fiatal kanonokot segéd­püspökké tette, 1906 április 1-én pedig paleopoliszi cimz. püspökké szenteltetett. Püspökének 1908 augusztus 8-án bekövetkezett halála után 1911-ig vezette mint káptalani vikárius az egyház­megye ügyeit s érdemei elismeréséül a Ferenc József rend csillagos középkeresztjét kapta A szegény gyermekek, majd a világháború alatt a sebesültek érdekében munkálkodott. 1914 december 6-án győri megyéspüspök iett s hivei lelki életének érdekében érdemei vannak. 16

Next

/
Thumbnails
Contents