1927–1931. évi országgyűlés Freissberger Gyula, szerk.: Országgyűlési Almanach 1927–1931. (Sturm–féle országgyűlési almanach) 2. kötet Felsőház, Bp. 1927.

A felsőház tagjainak életrajzi adatai - A vármegyei és városi törvényhatóságok által választolt felsőházi tagok - felsőpataki Bosnyák Géza

80 volt. Budapesten hallgatott jogot s itt tette le az állam­tudományi államvizsgát, majd a magyaróvári gazdasági akadémiát végezte el. Tanulmányútjai során bejárta egész Európát, valamint Ázsia egyrészét. A világháború idején mint szolgálatonkivüli huszárkapitány szolgálattételre je­lentkezett és 19 hónapig katonáskodott. Ezidö alatt a signum laudisszal, a hadiékitményes ü. osztályú vörös­kereszttel s a III. osztályú német vöröskereszttel tüntették ki. Tulajdonosa még a Ferenc József rend tisztikeresztjének, a jeruzsálemi Szent Sir-rend csillagos középkeresztjének a francia becsületrend lovagkeresztjének, a török Medjidie­rend II. osztályának, a német lovagrend keresztjének stb. Politikával sohasem foglalkozott, noha a Tisza-kormány idején elnöké volt a Tisza-párt hevesmegyei szervezeté­nek. Annál jelentősebb tevékenységet fejtett ki mezőgaz­dasági téren s a vármegyei életben. Elnöke a Heves­megyei Gazdasági Egyesületnek, a megyei mezőgazdasági bizottságnak, alelnöke a Tiszajobbparti Mezőgazdasági Ka­marának és a Tiszajobbparti Erdészeti Egyesületnek. Heves vármegye közigazgatási bizottságának tagja. Ezenkívül szá­mos agrárvállalatnak és pénzintézetnek vezetőségében fog­lal helyet. Gazdasági vonatkozású cikkei a szaklapokban s a napisajtóban jelentek meg. Elsőizben tagja a törvény­hozásnak. Heves vármegye törvényhatósága küldötte be a felsőházba, ahol főként gazdasági kérdésekkel kivan foglalkozni. felsőpataki Bosnyák Géza (Zala vm. törvényhatóságának választottja.) 1863-ban született Somogyturon. Róm. kath., nős, föld­birtokos, volt országgyűlési képviselő, nyugalmazott fő­ispán. Atyja földbirtokos volt. Gimnáziumi tanulmányai befejeztével a magyaróvári gazdasági akadémiát végezte el. Tanulmányútjai során bejárta Németországot és Olasz­országot. 1910-ben a nagykanizsai kerület a 48-as füg­getlenségi párt programmjával képviselőjévé választotta. A Házban többizben. mondott nagyobb beszédet, főként közigazgatási és közgazdasági kérdések tárgyalása során. 1917-ben Zala vármegye főispánjává nevezték -ki. 24 éves kora óta élénk részt vesz Zala vármegye életében, ugyanez idő óta tagja a törvényhatósági bizottságnak. Vezetőszere­pet visz a megyei gazdasági életben is. Igazgatósági tagja

Next

/
Thumbnails
Contents