1927–1931. évi országgyűlés Freissberger Gyula, szerk.: Országgyűlési Almanach 1927–1931. (Sturm–féle országgyűlési almanach) 2. kötet Felsőház, Bp. 1927.

A felsőház tagjainak életrajzi adatai - A református és az ág. hitv. evangélikus egyház egyháznagyjai, illetve főhivatalnokai - Dókus Ernő

37 » Katedrájától 1900-ban vált meg, amikor a gr. Khuen-Héderváry-kormány kultuszállamtitkára lett. A marosujvári kerület ugyanebben az évben nemzeti munkapárti programmal megválasztotta képviselőjének. 1913-ban a király a Tisza-kormány igazságügyminiszterévé nevezte ki. Az ő nevéhez fűződik a háborút közvetlenül megelőző s a háború idejére eső büntetőjogi törvényalkotások jelentősebb része, ő alkotta meg a királyság védelméről szóló törvényt, az 1913. évi sajtótörvényt s ö ruházta fel először a magyar törvényben visszaható erővel a büntetőjogi rendelkezéseket. Tisza István bukása után visszavonult a politikai élettől s munkásságát teljesen a tudománynak szentelte. A Magyar Tudományos Akadémia — melynek 1901 óta levelező, 1912 óta pedig rendes tagja volt — 1920-ban főtitkárává választotta meg. Igen nagy érdeme, hogy az elmúlt nehéz időkben biztosította a tudományos munka zavartalanságát. Az Akadémia érdemeit kívánta jutalmazni akkor, amikor felsőházi tagjává jelölte, de ő szerénységével e megtisztelést elhárította magától. Egyházának életében is jelentős szerepet visz, évek óta fógondnoka a dunántúli református egyházkerületnek. Jelesebb munkái: A sértett fél jogköre a büntetőjogban (1887); Börtönügyi viszonyaink reformjához (1888); Magyar bűnvádi eljárási jog (1901); A büntető perjog tankönyve (1906); Fiatalkorúak és a büntetőjog (1909); A bűnvádi perrendtartás magyarázata (1910); gróf Tisza István emlékezete (1921). A dunamelléki református egyházkerület fögondnokának, Darányi Ignácnak halála után ő lett egyházának harmadik, rangban legidősebb fógondnoka s mint ilyen, kapott meghívást a felsőházba. Dókus Ernő a tiszáninneni református egyházkerület főgondnoka. 1852-ben született. Ref., cs. és kir. kamarás, volt képviselő, földbirtokos. Középiskolai és egyetemi tanulmányainak befejezése után köz- és váltóügyvédi oklevelet szerzett. 1870től 1878-ig a miniszterelnökségen és a honvédelmi minisztériumban volt segédfogalmazó. Amikor miniszteri titkár lett, megvált az állami szolgálattól s átvette birtokai kezelését. Tanulmányútjai során egész Európát bejárta. A gazdálkodás mellett mint a felsőzempléni egyházmegye tanácsbiraja, fő-, jegyzödje, gondnoka s a sárospataki református főgimná-