1927–1931. évi országgyűlés Freissberger Gyula, szerk.: Országgyűlési Almanach 1927–1931. (Sturm–féle országgyűlési almanach) 1. kötet Képviselőház, Bp. 1927.

A képviselők életrajzi adatai - ruttkai Erődi-Harrach Tihamér dr.

79 A fuzionált uj pártnak, a keresztény nemzeti egyesülés párt­jának programmjával választották meg az első nemzetgyű­lés tagjává Ipolyságon. Amikor Wolff Károly a második nemzetgyűlési választások során megalapította a keresztény egység táborát, Ernszt híveivel csatlakozott ahhoz. A nemzetgyűlésen főleg pénzügyi és gazdasági kérdésekkel foglalkozott. Parlamenti felszólalásait mindenkor nagy ér­deklődéssel és figyelemmel hallgatták. Számos bizottságnak volt a tágja és több javaslatnak az előadója. 1925-ben ki­nevezték az Országos Takarékossági Bizottságba. Ugyan­ebben az évben nevezték ki nagyváradi kanonokká. Nagy, szerepet visz a fővárosi politikában,is. Székesfővárosi tör­vényhatósági bizottsági tag. Elnöke volt a Jegybank ellen­őrző bizottságának. Az uj országgyűlésbe a keresztény gaz­dasági és szociális párt programmjával egyhangúlag vá­lasztották meg Ipolyságon. A Budapest északi kerületben P^dig ugyanennek a pártnak listavezetője volt. ruttkai Erődi-Harrach Tihamér dr. (Tiszaföldvár, ep.) Fiúméban született 1885-ben. Ifjabbik fia Erődi-Har­rach Béla dr. nyűg. tankerületi főigazgatónak. Nős, rőm. kath., vallású. Középiskoláit Budapesten, egyetemi tanulmá­nyait Budapesten és Berlinben végezte el. Hal'gatott a heidlbergi egyetemen is jogi és közgazdasági előadásokat Berlini egyetemi éve alatt tagja volt két fél éven át Liszt büntetőjogi, Brunner és Giercke jogtörténeti szemináriu­mának. Budapesti egyetemi hallgató korában vezetőszere­pet játszott a Joghallgatókat Segítő Egyesületben s tevéke­nyen közreműködött a szegénysorsu joghalgatók segélyezé­sében és gondozásában. A jog- és államtudományi dokto­rátust megszerezve, ügyvédi vizsgát tett, ügyvédjelölti gyakorlatot folytatott, majd a bíróság szolgálatába lépett. 1915-ben kilépett az igazságügyi szolgá'atbó 1 , azóta ügyvédi praxist folytat és gazdálkodással foglalkozik. A budapesti Ügyvédi Kamarának immár másodízben megválasztott vá­lasztmányi tagja. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye tb. t. fő­ügyésze. A Magyar Földrajzi Társaság és az Országos Kép­zőművészeti Társaság ügyésze. Kerülete több társadalmi egyesületének tiszteletbeli tagja. A vi ágháboru alatt Vörös­kereszt kisegítő hadikórházat létesített s annak vezetője

Next

/
Thumbnails
Contents