1927–1931. évi országgyűlés Freissberger Gyula, szerk.: Országgyűlési Almanach 1927–1931. (Sturm–féle országgyűlési almanach) 1. kötet Képviselőház, Bp. 1927.
A képviselők életrajzi adatai - csilléri Csilléry András dr.
67 Szövetségének főtitkára. Több gazdasági szövetkezetet alapított és szervezett meg. Mindkét nemzetgyűlésnek tagja és jegyzője volt. Nagyobb beszédeket mondott a Házban a költségvetések, a választójogi törvényjavaslat, a mezőgazdasági hiteljavaslat és több mezőgazdasági és szociálpolitikai kérdés tárgyalásánál. A munka védelméről és szabadságáról törvénytervezetet nyújtott be a nemzetgyűlésben. A keresztényszocialista pártnak a keresztény gazdasági párttal való egyesülése révén a keresztény gazdasági és szociális párt tagja lett. Most is e párt programmjával választották meg egyhangúan a kapuvári kerületben. A pestkörnyéki választókerület első pótképviselője. Az országgyűlésen is főleg mezőgazdasági és szociálpolitikai kérdésekkel kivan foglalkozni. csilléri Csilléry András dr. (Budapest II., kgszp.) Budapesten született 1883-ban. Református, nős, budapesti főorvos, nyugalmazott orvosőrnagy, volt népegészségügyi miniszter. Középiskolai tanulmányainak belejezése után a budapesti tudományegyetem orvosi fakultásának hallgatója volt s 1908-ban orvosi diplomát kapott. Tanulmányai befejeztével külföldi tanulmányútra indult és hosszabb időt töltött Berlinben, Breslauban és Münchenben, ahonnan a modern orvosi ismeretek elsajátítása után visszatért a fővárosba és fogorvosi rendelőt nyitott. 1911-ig mint aktív katonaorvos teljesített szolgálatot, akkor ezredorvosi rangban nyugdíjaztatta magát. A háború alatt mint ezredorvos, majd mint őrnagyorvos működött s több hadi kitüntetésben részesült. Budapest székesfőváros törvényhatságának 1923 óta tagja, a keresztény községi pártnak ügyvezető alelnöke. Számos orvosi társaságnak és egyesületnek tagja. Nyilvános szereplése a kommün idején kezdődött, amikor részese volt az ellenforradalmi mozgalmaknak. Mint a Fehér Ház tagja már a kommün első idejétől fogva igyekezett megszervezni a polgári elemeket. Az ellenforradalmárok az ő házában tartották összejöveteleiket Amikor a bolsevizmus bukása után Peidl Gyula vette át a hatalmat, elhatározták, hogy a kormányt eltávolítják helyéről. Augusztus 6-án CsLléry több katonatiszt, rendőr és detektív kíséretében fe'ment a miniszterelnökségre, ahol az épen tanácskozó kormány tagjait felszólította, hogy adják meg magukat. Rövidesen rá 5*