1927–1931. évi országgyűlés Freissberger Gyula, szerk.: Országgyűlési Almanach 1927–1931. (Sturm–féle országgyűlési almanach) 1. kötet Képviselőház, Bp. 1927.

A képviselők életrajzi adatai - Petrovics György dr. - Peyer Károly

179 Petrovics György dr. (Makó, ep.) 1878-ban született Battonyán. Görögkeleti, nős, Makó város nyugalmazott polgármestere. A II. oszt. polgári hadi­érdem-érem tulajdonosa. Atyja királyi járásbiró volt. A fő­gimnáziumot Szarvason, a jogot pedig Budapesten és Eper­jesen végezte. Jogtudományi doktor. Jelentős irodalmi tevé­kenységet fejtett ki. 1921-ben »Az októberi forradalom és az idegen megszállás Makón«, 1922-ben pedig »A makói hagyma« cimü könyve jelent meg. Fővárosi és vidéki lapok­ba számos cikket irt. Főszerkesztője a »Marosvidék« cimü politikai napilapnak. 1921 óta a Makói Gazdasági Egye­sület elnöke. A második nemzetgyűlésbe a makói kerület küldötte be egységespárti programmal. Tagja volt a keres­kedelmi és közigazgatási bizottságnak. A nemzetgyűlésnek egyik jegyzője volt s többizben felszólalt a költségvetések tárgyalásánál, valamint a házszab ályrevizió kérdésénél. Az uj országgyűlésbe ugyancsak a makói kerület választotta meg, Kiss Menyhért balpárti, Könyves-Kollonich József Kossuth-párti és Tesziing József pártonkívüli jelölttel szem­ben, nagy szótöbbséggel. Peyer Károly. (Budapest II., szoc.-dem.) 1881-ben született Városlődön, Veszprémmegyében. Róm. kath., nős, a Bánya- és Kohómunkások i Szövetségének tit­kára. Elemi és négy középiskolát végzett, utána szülei géplakatostanoncnak adták. "Mesterségének kitanulása után 1906-ig a budapesti gépgyárakban dolgozott és mint bizalmi­férfiú, később pedig mint a Vas- és Fémmunkás Szövetség egyik vezetője tevékeny részt vett a szociáldemokrata munkásmozgalomban. 1906-ban az Általános Munkásbeteg­segélyző Pénztár tisztviselője lett, majd a Vas- és Fém­munkásszövetség titkára. 1911-ben a Szakszervezeti Tanács választotta meg titkárává, mint ilyen, megszervezte a bá­nyamunkásokat s 1918-ban a szövetség titkára lett. Az ugyanekkor megindított ^Bányamunkás* cimü lapnak ma is szerkesztője. Belügyminisztere volt a rövidéletű Peidl­kormánynak, a Clark-tárgyalások következtében létrejött koncentrációs kabinetnek pedig népjóléti és munkaügyi minisztere volt. 1920-ban azonban, párthatározat alapján, a kormányból kilépett. 1921-ben résztvett a bányamun­12*

Next

/
Thumbnails
Contents