1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.

Képviselőház - Czettler Jenő dr.

munkása megyéje minden közcélú mozgalmának. Karitatív munkája a háború alatt abban csúcsosodott ki, hogy 1915-től 1.9]8-ig elnöke volt a fejérvármegyei kisegítő hadikórháznak. Részt vesz a szövetkezeti mozgalomban is, igazgatósági tagja az adonyi „Hangyá"-nak. Az ,,Adonyi Takarókpénz 1 ár R.-T."­nak szintén igazgatósági tagja. Az 1922—27-re összehívott nemzetgyűlésnek mint az adonyi kerület képviselője volt ;i tagja. l'](i!)a('<jespárti programmal választották meg s ugyanez a kerület küldte az országgyűlés képviselőházába is az 1926. évi téli választásokon. CZETTLER JENŐ DR. (Jákóhalma.) 1879-ben született Jászárokszálláson. Atyja előkelő mérnök és iró volt. Kö­zépiskoláit Jászberényben, a jogot Bu­dapesten és Berlinben végezte. Már ifjú korában feltűnt a napi- és a szaksaj­tóban, a legelső agrár 1 a pókban és jogi folyóiratokban megjelent cikkeivel, amelyek főként a mezőgazdasági tudo­mányok, a szociálpolitika és a közgaz­daság körében mozogtak. Pózért is 1901­ben a földmivel*'sügyi minisztérium közgazdasági osztályán nyeri alkalma , zást, majd áttették a mezőgazdasági munkásosztályhoz, azután a földteher­raenteeités és a mezőgazdasági hitelügy előadója lett. 19üC-ban megbízást nyert a cselédtörvény és a munkásház-törvény ko­difikációs munkálataiban való részvételre. Közben az állator­vosi főiskolán közgazdaságtant és szociálpolitikát adott elő, majd Berlinbe és Bonnba tanulmányútra küldték. Tanulmány­utat lelt még Németországon kiviil Dániában és Svédország­ban is. 1909-ben a külföldre vándorolt magyar honosok visz­szalelepitóse érdekében megindított akció vezetőjéül a Magyar Gazdaszövetséghez osztották be. Igen nagy érdemei vannak abban, hogy a falusi gazdaközönség komolyabb kiképzési nyer az intenzív gazdálkodásban, a szövetkezeti kérdésekben, az indnstrializálásban. Az agrárkérdésekkel összefüggő min­den problémával alaposan foglalkozik és alapvető tevékeny­ségei lejt ki a Gazdaszövetség birtokpolitikái bizottságában, ahol komolyan készültek a birtokreform megvalósításának in 7Ö

Next

/
Thumbnails
Contents