1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.

Képviselőház - Csizmadia András

lajstromos kerületben kapott a kereszlrnti gazdasági és szo­ciális párt listáján mandátumot. Az Ádám Lajos orvosprofesz­szor kinevezése körül keletkezett bonyodalmakkal kapcsolat­ban gyűléseken és a képviselőházban az egyetem autonómiája érdekében szállott, sikra. CSIZMADIA ANDRÁS ( Orosháza.) Kasgazda. Született Orosházán 1872­ben, otl járt iskolában; hat elemit vég­zett. Iskoláinak elvégzése után gazdál­kodni kezdett. Klöbb bérlő volt 1910­hen, majd lí)l l-ben földel vásároll és azóta a saját birtokán gazdálkodik. Megszervezőié és elnöke az Orosházai Kisbirtokos Szövetségnek, a Hangya orosházai Sokjának, a Kristóf-tÓL-ía­gyár részvénytársaságnak, mely utób­binak igazgatója is. Ugyancsak igaz­gatója az orosházai szalámigyárnak és az orosházai Népbanknak. A helyi gazdasági és társadalmi mozgalmak­ban jelentős szerepet biztosított magának, s főként a világhá­ború folyamán szerzett elismerést a termelés zavartalanságára irányuló tevékenységével. Több helybeli és megyebeli gazda sági és társadalmi egyesület vezető tagja. Résztvett a független­ségi és 48-as párt mozgalmaiban, majd az összeomlás után, amikor országszerte megindult a kisgazdapárt szervezkedése, maga, is a kisgazdapárthoz csatlakozott. L910 óta tagja a törvényhatósági bizottságnak, az állandó választmánynak és a gazdasági bizottságnak Elnöke az orosházai köz­ségi gazdasági bizottságnak és a járási mezőgazdasági bizottságnak. Választmányi tagja a földműves kamará­nak. Az OrOSftázaj evangélikus egyháznak presbitere, a gádorqgi evangélikus cgvháznak Felügyelője, beregegyházi köz­ség másoubirája. Orosházán az 1922-es választáskor egységes­párti programmal választották meg Farkas Istvánnal, a szociál­demokrata párt jelöltjével szemben. Több izbeu felszólalt kis­gazdaérdekén. Az 102b. évi országgyűlési képviselőválasztá­sok alkalmával régi kerületében, Orosházán lépett fel. Ellen­felét, Nagy Vince Koesuth-párti jelöltet, rendkívül heves vá­lasztási harc után mintegy ezer szótöbbséggel buktatta meg. Az egysegespári 1927-ben alelnökévé választotta. 71

Next

/
Thumbnails
Contents