1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.

Felsőház - Szervezetek és intézmények által választott tagok - Szinnyei József

SZINNYEI JÓZSEF A Magyar Tudományos Akadé­mia oszlálylilkára, egyetemi tanár, néhai idösbh Szinnvei József, a leg­ki l.ünöbb magyar bibliográfus fia, született Pozsonyban, 1857 május 26-án. Tanulmányait a [budapesti tudományegyetem bölcsészeti fakul­tásán végezte. Tanárnak készült, meg i< szerezte a tanári oklevelet, de állási nem vállalt, ellenben mind/árl tanulmányai befejeztével önálló iro­dalom- és tnivelödéstörtÓDeti tanul­mányoknak, majd pedig a magyar s az Összehasonlító nyelvtudományok­nak szentelte munkásságát. Már egyetemi hallgaió korában adta ki első müveit: „Irodalmunk története 1711—1772-ben" és „A magyar irodalomtörténeti rás ismerteté&e", — az utóbbit a Ma­gyar Tudományos Akadémia 1877-ben akadémiai jutalomban részesítette. 1879-ben állami ösztöndíjjal Finnországiban járt, JIIKII egy esztendői töltött összehasonlító nyelvtudományi kútaté munkával, amelynek eredménye bőbb kitűnő müve volt, egyebek között „Az e/.ertó Országa" cimii munkája (1882) ós Finn— magyar Szótára 1884-bén, melyei az Akadémia 1886-fban a Mareihányi diijal tüntetett ki. Ezelken kivül a Nyelvőrben és a Nyelvtudományi közlemónyek J ben egész sorát adta ki a kisebb­nagyobb finn-magyar összehasonlító nyelvészeti dolgozatoknak. Jalava Antal nevű finn barátjával magyar nyelvtani in a finnek számára s lefordította finn nyelvre Szigligeti Cigányát, melyei a finn közönség igen szívesen fogadott BLésötíbi munkássága során kiadón Eöbb müvei a következek; Magyar Nyelvlhasonli­(1920-ban ennek a könyvnek már hatodik kiadása jelent •meg); Magyar Tájszótár, amelye) az Akadémia 1900-ban a nagyjutalommal tüntetetl ki; A magyarság eredete, nyelve és honfoglaláskor] műveltsége (megjeleni németiül is ,*,Die Herkunfl i\w Ungarn, Ihre Spraché und Urkultur" címmel, 1923­ban immár második kiadásban is) ; „Finniseh—ungarisehe Spraohwissensehafl (Sammlung Göschen, második kiadás 1922-ben), Ungarisehe Sprachlehre (Göschen, 1912), Unkarin kielioppi (rendszeres finn nyelvű magyar nyelvtan 1912). Eze­ken kivül több magyar nyelvtani adott ki középiskolai oktatá­sunk számára, melyek számos kiadási értek meg. 1881 J ben soged­öl)2

Next

/
Thumbnails
Contents