1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.

Felsőház - Szervezetek és intézmények által választott tagok - Kandó Kálmán - Lyka Károly

KANDÓ KÁLMÁN 1869-ben született, Budapesten. I Miután elvégezte a műegyetem gé­pészmérnöki fakultását, 1891-ben a haditengerészetnél szolgálta le ön­ként esi évét. Mérnöki gyakorlatát Franciaországban kezdte, ahol a Cie de Fives-Lilie vasszerkezeteket, lo­komotivokat és villamosgépeket gyártó üzeni szolgálatába lépett. Ké­sőbb meghívást kapott a Westing­house cég olaszországi telepéhez. Azután a Ganz és Társa gyár hívta meg műszaki Igazgatójává. 1919-ben ugyané gyárnak lett vezérigazga­tója. 1923 óta kizárólag egy üj villamos vontatási rendszer ki­dolgozásának szenteli minden munkásságát. Ö vezette az olasz Valtellina-vasul eleklrifikálásái s ennél alkalmazta először a nagyfeszültségű forgóáramot fövasuti villamos vontatásra, ami korszakalkotó ujitás volt. Világhírét ennek köszönheti. Tudo­mányos érdemeiéri a Magyar Tudományos Akadémia 1921-ben i Walirmann-dijjal tüntette ki, a kir. József műegyetem pedig 1922-ben tiszteleti doktorrá avatta. 1924 óta a mérnöki tanács elnöke. A mérnöki kamara felsőházi képviselője. LYKA KÁROLY \ Képzőművészeti főiskola ta­nára és volt rektora, a Képzőművé­szeti Tanács tagja, művészeti iró, született Budapestem 1869 január •1-én. Iskolái végeztével festőművész­nek indult és Münchenben a festé­szeti akadémia, majd Hollóssy Si­mon tanítványa volt. Ott tudományos és irodalmi tanulmányokkal is fog­lalkozott s nagy feltűnést keltő esz­tétikai és művészetkritikai ei'kkeket irt 1891-ben az „Élet" tudományos és irodalmi szemlébe, amely a modern művészeti és irodalmi irányok küz­dőtere volt. Majd Rómában folytatta tanulmányait, s mint a Pesti Napló 488

Next

/
Thumbnails
Contents