1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.
Felsőház - Vármegyei törvényhatóságok által választott tagok - Cicatricis Lajos dr. - Darvas Béla
CICATRICIS LAJOSÍDR. Nyugalmazott főispán, született Szentesen, 1862 január 19-ón. Középiskoláit Szentesen és Szarvason végezte, egyetemi tanulmányait pedig a budapesti egyetemen. Itt jogős államtudományi doktori oklevelet szerzett. Közszolgálati pályáját 1888-ban kezdte Csongrád vármegyében, mint közigazjgatási gyakornok. 1889-ben megyei aljegyző lett, majd csongrádi főszolgabírónak választónak meg, 1892-ben Csongrád vármegye főjegyzője, 1900-ban pedig ;tlispánja lett. 1910-ben a munkapárti kormány Csongrád vármegye főispánjának nevezte ki és főispáni állását 1917-ben a Tisza-kormány távozásáig tartotta meg. Ármentesitö társulati kérdésekben elismert szaktekintély. Elnöke a Körös-Tisza-Marosi ármentesitö és belviz-szabályozó Társulatnak, továbbá a Szentesi Takarékpénztárnak. Csongrád vármegye közgazdasági életének jelentékeny tényezője. Nyugalombavonulása óta gazdálkodik birtokán. Királyi tanácsos, a Lipótrend lovagja. A felsőházba Csongrád vármegye küldte. DARVAS BÉLA 1854-ben szüleiéit Ongóujfalun, Abauj megyében. Iskoláit Eperjesen és Miskolcon végezte, majd a budapesti egyetemre jött, ahol a jogi lakul! ásón folytatta tanulmányait. Jogi tanulmányainak elvégzése után bevonult a negyedik ulánus ezredhez Kassára, ahol leszolgálta Önkéntes! évét, azután pedig családi birtokukra vonult vissza és ott gazdálkodott. Már mint fiatalember részt vett a közéletben. Különösen szűkebb hazájában szerzett népszerűséget ugy, hogy 1896-ban a szikszói kerület szabadelvű párti programmal képviselővé válasz418