1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.
Felsőház - Vármegyei törvényhatóságok által választott tagok - Beöthy László
megbecsülte, de hamarosan meg La szerette öt. L911 október l.s-áu kereskedelemügyi miniszterré nevezte ki a király, amely állását 1913-ig tartotta meg, közben valóságos belső titkos tanácsosi rangot nyert. Az összeomlás után teljesen visszavonult, az nj alakulásban szerepet nem vállalt — éppúgy, mini már előbb, a koalició uralomrajutásakor, tartózkodót! minden politikái szerepléstől s isméi csaik akkor fejtelte ki megint a Nemzeti Társaskörben politikai felfogását, amikor annak idejét elérkezettnek vélte. Képviselőséget ekkor sem vállalt, bárba azt neki fel is ajánlották, hanem kivülröl támogatta Bethlen [stván gróf politikáját. A régi nemes szabadelvüség és a társadalmi béke hívének vallotta magái abban az első nyilatkozatában, amelyet visszavonulása utáni első nyilvános szereplésekor adott. A Tisza-család kérelmére egy ideig a Tisza István unokáinak vagyonát is ö kezelte. Mint a felsőház tagját, nagy lelkesedéssel választották meg annak alelnökévé. A felsőházba Bihw megye választotta be. Kevés ember birta pártktilö'nbség nélkül annyira ngy a vármegye, mini később a munkapárti országgyűlés tiszteletét, mint Beöthy László, akii nemcsak kiváló politikusnak tartottak még ellenfelei is, hanem igazságszeielő, hozzáférhetetlen k'orrektségü és rendkívül toleráns, mérsékelt gondolkodású és loyális férfiúnak is. 1927 április 22-én a Tisza István-Társaskör emlókvacsöráján, ahol a Tisza István régi hivei társaságában a magyar kormány tagjai is megjelentek, ö tartotta a diszbeszédel, amelyik emlékezetes sikert" aratott. Összehasonlította ebben a nemzeti gondolat és tiszta erkölcs kultuszának korszakái az ország összeomlásával együttjáró lelki összeomlás korával. Követendő irányul Tisza István szavát jelöli meg, hogy: — Urak, most fogjunk össze, Mohács elöli még s ne isméi csak Mohács után! — Ahogy a válságok elöli Tisza kapacitált, agitált, Eeladotl elvi álláspontokat, csakhogy megegyezési teremthessen, ftzonkópen kell most is megcselekedni a nagy nemzeti megbékélést. A nemzelel csak az állíthatja talpra, ha a nemzel lelkében élnek a nemzet hagyományos,, ősi erényei. Ez a beszéde sokkal nagyobb hatást ért el és sokkal mélyebb nyomokat hagyoll, mint amilyent általában az ünnepi diszbeszédek, alkalmi méltatások kelleni szoktak. Renokivtil melegen foglalkozol! e tartalmas, Bok ötletet adó szónoklattal a sajtó is és kétségkivül mély és tartós hatást gyakorolt a politikai közhangulat kialakulására is. 413