1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.
Felsőház - Az örökös jogú főrendi családok képviselői által választott felsőházi tagok - báró Vay Laszló dr. - báró Vécsey Miklós dr.
BÁRÓ VAY LASZLO DR. L890íben szüleiéit Tiszalökim, Jásznag\ kunszolnoík vármegyében. Középiskoláinak Budapesten való befejezése után Salleben, majd Ber liiiber, végezte a gazdasági akadé miát és hosszabb Ideig folytatott Ne mei országban praktikus gazdasági tanulmányokat. Ezek befejezése után. leszolgálta önkéntes! évét az 1. szánni császári és királyi huszáré/. recEben, majd ivedig átvette nagykiter jedésli ősi erdélyi birtokának veaeté sét. A mrozgositáskor bevonult ezre déhez. amelynek tartalékos tisztje gyanánt küzdötte végig a háborút. Vitéz magatartásáért több kitüntetést kapott. A háború befejezése után ajbój átvette erdélyi birtokainak vezetését, L926-ban azonban, mikor a román földbirtokreform következtében birtokait kisajátitották, Magyarországra költözött és azóta biharmegyei birtokán gazdálkodik. Báró Prónay Dezső lemondása után kerülj be, mini megváíasatotl póttag, a felsőházba, BÁRÓ VÉCSEY MIKLÓS DR. L869 szeptember 10-én születeti Pozsonyiban. Középiskolai tanulmányait Pozsonyban és a Teresianumiinn, Bécsben végezte. Jogot Bécsben és Budapesten hallgatón s ugyanitt nyeri jogi doktori diplomái. Xyir aesádi uradalmán gazdálkodik s Eö keni mezőgazdasági és közgazdasági kérdésekkel foglalkozik, amelj éknek egyik legkitűnőbb szaikférfia ha zánkban. L905-től tagja volt a l'ören diliáznak, annak megszűnéséig. Szaboles megye éleiében mindig vezető szerepe volt, különösen erőteljesen \eii reszt a vármegye mezőgazdasági éleiének irányitásában s a fővárosi társaséletben is előkelő helyei tölt be. 407