1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.

Felsőház - Az örökös jogú főrendi családok képviselői által választott felsőházi tagok - Edelsheim-Gyulai Lipót gróf

a kommunizmus alatt is. Ellenforradalmi tevékenysége miatt a kommunisták halálra ítélték, de a dénesfai munkásság közbe­lépésére szabadon bocsátották s nem is esett bántódása. Az 1920-iki nemzetgyűlési általános választásokon ismét Csornán lépett fel pártonkívüli programmal. Ezúttal is kisebbségben maradt. 1920 februárjában a Huszár-kormány Vas vármegye főispánjává és Nyugat-Magyarország kormánybiztosává ne­vezte ki s ebben a méltóságában működött 1921 októberéig, amikor az akkori események során tanúsított erősen legitimista magatartása miatt felmentették. A második nemzetgyűlésen mint pártonkívüli képviselő a szombathelyi kerületet képviselte. He­ves küzdelem után választotta meg 1922-ben Szombathely városa kép viselővé. Mint az Andrássy-csoport tagja, élénk ellenzéki te­vékenységet fejtett ki. 1926-ban hosszabb idol töltött Lequeitio­ban. l!)2()-l)aii nem lépett fel képviselőnek, akkor választották meg az örökösjogu főrendek felsőházi taggá. A megalakulás­kor körjegyző volt. EDELSHEIM-GYULAI LIPÓT GRÓF 1863 november 1-én született Salz­burgban. Atyja a hires Edelsheim­Gyulai Lipót volt, aki mint buda­pesti hadlestparancsnok nyert előbb báróságot, majd grófságot, ö már teljesen magyarnak nevelkedett s a budapesti egyetemen avatták jogtu­dorrá. Rendkívül élénk tevékenysé­get fejtett ki a jótékonyság és lö­i ként a gyermekvédelem szolgálatá­± —-^ I ban. Megalapítója az Orsz. Gyermek­^•^^^^^ védő Ligának, amelynek hosszú JtL |^^ időn ál elnöke is volt s egyik meg­ÉÉ^k alapitója a Fehér Kereszt Lelenc­^KÉ^ íhK ház egyesületnek és a Budapesti m^^^MBn&wm*, Szünidei Gyermektelep Egyesületnek is. A társadalmi gyermekvédelmi intézmények megszervezésekor főfelügyelője lett a társadalmi gyermekvédelmi intézményeknek és a pestvidéki törvényszék területén szervezett fiatalkorú bű­nösök felügyelő hatóságának. A háborúban igen nagy érdeme­ket szerzett, mini a Vörös Kereszt Egyesület legérdemesebb és legbuzgóbb vezetője. Az Egyesületnek a biaborti alatt legfőbb megbízottja is volt. 25* 387

Next

/
Thumbnails
Contents