1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.

Képviselőház - Schandl Károly dr.

sevizmus után az Uj Barázda hivta meg felelős szerkesztőül. Irodalmi munkásságát nemcsak a Magyar Gazdák Szemléje, Magyar Szemle, Köztelek keretében folytatta, hanem önálló szövetkezeti és közgazdasági müveket is irt. Az agrár szövet­kezeti mozgalomnak írásban és szóban évek óta nagyért é kii munkása. Tanfolyamokon számos szövetkezeti előadást tartott. A csongrádi kerület az első nemzetgyűlési válasz-í ásókon 1670 szótöbbséggel választotta meg a kerület képviselőjévé Huszár Károly akkori miniszterelnökkel szemben kisgazda- és földmi­vespárti programmal. A nemzetgyűlésen az agrár érdekek vé­delmére s különösen a szövetkezeti ügy érdekében több beszé­det tartott, melyek élénk visszhangot keltettek. Aj keresztény népies agrár irányzatnak szóval és tollal fáradhatatlan har­cosa, akisgazdapárt egyik vezető embere s intéző bizottságának óa elnöki tanácsának tagja volt, az egységespárt agrárius cso­portjának egyik vezére. Mayer János földmivelésügyi minisz­terré történt kinevezésekor — 1921 decemberben — földmive­lésügyi minisztériumi államtitkár lett s ezt az állását a re­konstruált Bethlen-kabinetben is megtartotta. Több törvény­javaslatot készített elő. Az egységespárthoz annak megalaku­lásakor csatlakozott. Az 1922. évi választásokon, mini az egy­ségespárt hivatalos jelöltje, Csongrádon Polónyi Dezső párton­kivülivel szemben 552, Kiskundorozsmán pedig Takács József szociáldemokrata jelölttel szemben 1950 szótöbbséggel győzött. Nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter máso­dik lemondása és halála után néhány héten át miniszteri hatás­körben vezette a földmivelésügyi minisztérium ügyeit. A kor­mány megbízásából részt vett a külföldi kölcsön és szanálás előkészítésére irányuló londoni tanácskozásokban. A földmive­lésügyi minisztériumot évek óta állandóan képviseli a nemzet­közi mezőgazdasági kongresszusokon és a római Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet ülésein. E téren szerzett érdemeiért a francia köztársaság elnöke 1925-ben a francia „pour méflite agricole"-rend tiszti keresztjével tüntette ki. Ugyancsak 1925-ben a községi hitelszövetkezetek' egyhangúlag megválasz­tották az Országos Központi Hitelszövetkezet alelnökévé. A „Falu" Országos Földmives Szövetségnek kezdettől fogva társ­elnöke s annak vezetésében tevékeny részt vesz. Az 1926-iki választásokon ismét két kerületben kapott mandátumot. Csongrádon 3490 szavazatból 2540 szóval, Devecserben, pedig 8200 szavazatból 5800 szóval választották képviselővé, az egy­ségespárt programmjával. Az utóbbi kerületet, amelynek man­dátumát tartotta meg, Rupert Rezsőtől hóditotti el. 1927 tava­Szán hivatalos kiküldetésben Amerikában volt. 17* 259

Next

/
Thumbnails
Contents