1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.
Képviselőház - Apponyi Albert gróf
monnay Tivadar képviselők társaságéban [elvitte a kormányzóhoz, aki hármuk előtt azt a kijelentést tette, hogy törvénytelenséget sem elkövetni, sem eltűrni nem fog. A űemzetgyuléa február 16-án feloszlott s az ellenzék aznap megalakult alkoimányvédö bizottsága Apponyit elnökévé választotta. Aj választási hadjáratban korához képest szokatlan erővel és hévvel vett részt s megtörtént, hogy egyetlen napon hat helyen beszélt, mindenütt páratlan sikerrel, őt magát természetesen régi, hűséges kerületé, Jászberény választotta meg újra. A második nemzetgyűlésnek korelnöke volt, annak ünnepélyes megnyitásán (1922 június 7-én) azonban közjogi aggodalmai miatt nem vett részt A ciklus elején igen tartózkodó álláspontot foglalt el és csak ritkán hallatta szavát. Ennek az oka taláni pártokon kivül, sőt felül álló politikai elszigeteltségében rejlett s mint egyik jászberényi beszédében mondotta (1924 október 20-án), abban, hogy sem a kor mánnyal nem India magát azonosítani, sem pedig az oppozieióval, amelynek kormánybuktatási jogát, — mint mondotta — csak lakkor ismerhetné el, ha képes volna a kormányzatért a felelősséget vállalni. Mindamellett több feltűnést keltő nagy'beszédet mondott a nemzetgyűlésben, amelyekkel, ha felfogása győzedelmeskedni nem is tudott, jórészben talán a pártviszonyok folytán, mégis mindig mély hatást gyakorolt a Ház tagjaira. Mindjárt a nemzetgyűlés elején, július 8-án hatalmas beszédet mondott az első indemnitási vita során, amelyben kijeién tette, hogy minden befolyását latba fogja vetni azért, hogy a nagy pénzügyi s anyagi válságból való kibontakozás érdekében fegyverszünet jöjjön létre a pártok között. Emlékezetes a rekonstrukciós javaslatok mellett való állásfoglalása 1924 április 15-én s nagyszabású beszéde, melyet ugyanez év december 3-án a házszabalyrevizió ellen mondott. Ez utóbbi beszédében elvileg hozzájárult a költségvetési és indemnitási vitára vonatkozó klot űrhöz, kijelentette azonban, hogy a többségei addig, amig a vá lasztások a nyilvános szavazás elvén alapulnak, nem ismerheti el a nemzeti akarat képviselőjének, s igy nincs is abban a helyzetben, hogy a házszabályreviziót megszavazhassa. A választójogi vitában is nagy beszéddel vett részt (1925 május 24-én). Ebben egyebek között azt. a tételt állította fel, hogy ,,vagy elfogadjuk a titkos választást, vagy pedig nem akarjuk, hogy a vá, (asztok valódi akarata jusson kifejezésre" s azt, fejtegette, hogy ugy az egységes pártban, mint a középosztályban nagy ós elszomorító visszaesést lát a negyvennyolc előtti korszak szelleméhez képest. Nagyjelentőségű beszédet tartott (1926 március 18-án) a írankvitáhan is. Ez a beszéd szinte klasszikus példája volt a politikai ellenfélre fokozottan kötelező tárgyilagosság2 i:
