1922–1926. évi nemzetgyűlés Baján Gyula, szerk.: Parlamenti almanach 1922–1927. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Budapest, 1922.
VII. A kormány és a nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - alsó és felsősurányi gróf Sigray Antal
377 szinó, a Nógrádvármegyei Madách Társulat, a Nógrádvármegyei Múzeum Társulat tagja, a Nógrádvármegyei Magyar Országos Véderő Egyesület igazgatóválasztmányi tágja. 1910-ben nemzeti munkapárti programmal a nagyszécsényi kerület képviselőjévé választotta. Az országgyűlés képviselőházának 1910—1918-ig volt tagja. Nagyobb beszédet mondott a választójogról, a községi háztartásról stb. Tagja volt a közigazgatási, a fölmíyelésügyi és a naplóbiráló bizottságnak, majd később az országgyűlés alelnöke lett, 1920-ban kisgazdapárti programmal lépett fel a szécsényi kerületben, azonban nem. választották meg. Most a balassagyarmati kerület küldte be a nemzetgyűlésbe a Keresztény Kisgazda, Földmíves és Polgári Párt programmjával 4800 választó ajánlása alapján, körülbelül 2900 abszolút szótöbbséggel Szepessy Istvánnal (Batthyány-párti) szemben. A nemzetgyűlés megalakulásakor alelnökévé választotta. Gaal Gaszton lemondása után azonban 1912 augusztus 11-én a Ház elnöke lett. alsó és felsősurányi gróf Sigray Antal. (Körmend, ker. éli.) 1879-ben született Iváncion. Eóm. kath., nős, ivánci és 1 pöttölei földbirtokos, főrendiházi tag. Fia néhai Sigray Fülöp grófnak. Az elemi iskolát Iváncon, a gimnáziumot Kalocsán a jezsuitáknál végezte. A budapesti tudományegyetem jogi fakultását hallgatta és filozófiai tanulmányokat folytatott Angliában a „Stony Hurs College"-ban. Tanulmányainak elvégzése uán hosszabb külföldi tanulmányútra ment. Bejárta Európát és Észaikamerikát, megfordult Afrikában, Indiában és Egyiptomban. 1904-ben, 24 éves korában főrendiházi tag lett. 30 éves korában megnősült és Newyorkban elvette Miss Harriot Dalyt. A háború alatt a 3-ik huszárezrednél teljesített szolgálatot, mint főhadnagy, később mint százados századparancsnok és az ellenség előtt. tanúsított vitéz magatartásáért a kardokkal díszített bronz és az ezüst Signum Laudissal tüntették ki. Nagykorúsága óta községi képviselőtestületi tag Iváncon és törvényhatósági bizottsági tagja Vasvármegyének. Tagja a Nemzeti Kaszinónak, a Lovaregyletnek, elnöke a Hungária Evezős Egyletnek és az Urak Sport Klubjának, tagja a Külügyi Társasuknak, "az 'Interparlamentáris Uniónak stb. A háborús országgyűlés főrendiházi ülésein