1922–1926. évi nemzetgyűlés Baján Gyula, szerk.: Parlamenti almanach 1922–1927. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Budapest, 1922.
VII. A kormány és a nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - Dr. Schandl Károly
375 gazdaköri mozgalom irányításában igen tevékeny részt vett. A szövetkezeti eszmét és az agrárérdekeket puiblicisztikailag is régóta szolgálja. Számtalan cikke és értekezése jelent meg a Köztelek-ben, a Szövetkezés-ben, a Hangya-: ban, a Magyar Gazdák &sewi/é-jében, a Gazdaszövetségben, és a Barázda-bon, mely lapnak kezdettől fogva szerkesztője volt. E lap terjesztésének örve alatt a kommün idejében számos népgyűlést sikerült tartania, amelyeken az ellenforradalom magvait hintette el. Számos tanulmánya külön füzetben is megjelent. Nagyobb irodalmi müveinek cimei: Károlyi Sándor és a magyar föld (1906), Választójog és az állam eszméje (1907), Szövetkezetek sikerei (1916), Szövetkezeti eredmények Magyarországon (1917). Az előző nemzetgyűlésnek is tagja volt és sok tartalmas beszédet mondott a belvizek lecsapolásáról. a rendőrségről, az árdrágítás üldözéséről, a mezőgazdasági kamarákról, a földreformról, a keleti marhavészről, az egyetemi numerus claususról, az egyetemi hallgatónökröl, az agrárpolitikáról, az alföldi mezőgazdasági munkások munkaés kenyérellátásáról, a hitel- és munkavállaló szövetkezetekről, stb. Tagja volt a földmívelésügyi, pénzügyi, közgazdasági, munkásügyi, vízügyi, kivándorlási, összeférhetetlenségi, mentelmi és közoktatásügyi bizottságnak. A forradalom előtt és alatt az ellenforradalmi irányú Uj Barázda cimü napilapot alapította és szervezte meg és százezernél több előfizetőt toborzott a Magyar Gazdaszövetség helyi szervezeteiben. 1918-ban a földmívespárt programmját szerkesztette. Az Országos Központi Hitelszövetkezet felügyelöbizottsági és a „Háztartás" igazgatósági tagja. Riésztvett számos földbérlö-, fogj^asztási- és éxtékesitö szövetkezet alakításában. Megalapította Csongrádon az Első Földmunkás Vállalkozó Szövekezet-et Magyarországon. Az 1920. évi nemzetgyűlési választások alkalmával Csongrádon lépett fel a kisgazdapárt programmjával és ellenjelöltjét, Huszár Károly akkori miniszterelnököt, 1670 szótöbbséggel győzte le. Az előző nemzetgyűlésen a közgazdasági, a közigazgatási, a közlekedési, a munkásügyi és a pénzügyi bizottság tagja volt. A mostani nemzetgyűlésbe a Keresztény kisgazda-, földmíves- és , polgári part programmjával választották meg és pedig Csongrádon és Kiskundorozsmán. Csongrádon 1966 szavazó ajánlata foly-