1922–1926. évi nemzetgyűlés Baján Gyula, szerk.: Parlamenti almanach 1922–1927. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Budapest, 1922.

VII. A kormány és a nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - Pikler Emil - Pintér László

353 Pikler Emil. (Budapest, II., szoc. dem.) 1872-ben született Árvaváraiban. Izraelita, nős, ma­gánhivatalnok, a Magántisztviselők Országos Szövetsé­gének elnöke. A középiskola négy osztályának elvégzése után a budapesti kereskedelmi iskolát végezte el, majd Brünnbe ment kereskedelmi alkalmazottnak. Már ekkor is élénken részt vett a szociáldemokrata mozgalmakban. Né­hány év múlva Németországba, majd Amerikába ment ki és csak 1900-ban tért vissza Magyarországra. Nagy része volt a kereskedelmi alkalmazottak megszervezésében s a kereskedelmi alkalmazottak egyesületének létrehozásában, amely egyesületnek alelnökévé választották. A szocialista szakirodalom terén is igen nagy munkásságot fejtett ki. Több izben került összeütközésbe a büntetötörvénykönyv­vel, igy pl. az ügyészség 1919-ben csalás büntette miatt folytatott le ellene eljárást, majd 1920-ban a kommuniz­mus alatt tanúsított magatartása miatt internálási eljá­rást indítottak ellene. Vágó népbiztoshoz- írt egyik levelé­ben a kommunizmus igaz, lelkes hívének vallotta magát és ennek alapján meg is indították ellene az internálási eljárást, azonban Apponyi Albert gróf intervenciója foly­tán ettől megmenekült. 1922-ben azonban rendőri felügyelet alá került. A mostani nemzetgyűlésbe a budapesti II. lajs­tromos választókerület küldötte be a szociáldemokrata párt programmja alapján pótképviselönek és Györki Imre le­mondása folytán hivták be a nemzetgyűlésbe. Pintér László. (Zurány, kp.) 1884-ben, született Sopronban. Róm. kath.. plébános. Atyja királyi járásbíró volt. Elemi iskoláit Kismarton­ban, a középiskoláit Sopronban és Győrött végezte. A győri theológiai főiskolát és a pozsonyi Erzsébet-tudo­mányegyetem theológiai fakultását 1902-től 1906-ig hall­gatta és 1906-ban theológiai oklevelet nyert. Tanulmányai befejeztével bejárta Németországot, Svájcot és a Német­alföldet. 1907-ben a győri püspök irodai jegyzője, majd, a győri kollégiumnál középiskolai konviktusi prefektus, 1907-töl 1910-ig pedig Győr városának káplánja és ad­minisztrátora volt. 1911 és 1912-ben Sopronban közép­iskolai hittanai" és káptalani káplán, 1913-ban győri káp­Paa-lameuti Abnaaach. 23

Next

/
Thumbnails
Contents