1922–1926. évi nemzetgyűlés Baján Gyula, szerk.: Parlamenti almanach 1922–1927. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Budapest, 1922.
VII. A kormány és a nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - jákfai Gömbös Gyula
251 is szoros összeköttetést tartott fenn Bethlen Isíván gróffal. A MOVE szervezkedésének láttára a forradalmi hadügyminiszter Böhm Vilmos ténykedését áthelyezéssel akarta megbénítani. Gömbös Gyula erre február elején nyugdíjba ment. Február végén azonban el kellett hagynia az országot, mert letartóztatás veszélye fenyegette. Ekkor Bécsbe ment, ahol gróf Bethlen István utasításai szerint Szmrecsányi Györgygyei együtt megalapozta a bécsi komité, a későbbi ellenforradalmi komité működését. Bécsben a Magyar Futár című ellenforradalmi hetilapot indította meg. A kommün kitörése után, amikor Bethlen István Bécsbe érkezett, Pallavicini György őrgróffal Belgrádba utazott, hogy az ottani körökkel megbeszélje a kommunizmus megdöntésére irányuló terveket. Belgrádból Szegedre ment az ellenforradalom megszervezése céljából. Résztvett a szegedi antibolsevista komité megszervezésében, a gróf Károlyi Gyula és Ábrahám Dezső ellenforradalmi kormányának pedig gróf Bethlen István kívánságára hadügyi államtitkárja lett. Mint az ABC katonai előadója és mint hadügyi államtitkár vezető szerepet vitt nemcsak a nemzeti hadsereg megteremtésében, hanem a Szegedről kiinduló politikai irányzat vezetésében is. A franciák 1919 június végén Szegedről való távozását követelték, mert a francia hadsereg ténykedése szempontjából veszedelmesnek tartották. A szegedi kormány és az akkori fővezérnek, Horthy Miklós intervenciójának dacára Szegedet el kellett hagynia. Zágrábon keresztül Bécsbe utazott. Útközben érte a kommün bukásának híre, amire már Grazban érintkezésbe lépett a nyugatmagyarországi ellenforradalmi szervezetekkel, amelyekkel már előzően Szegedről is fenntartotta az érintkezést. Bécsben az ott folyó tanácskozásokon, mint a szegedi kormány katonai és politikai megbízottja sürgette az azonnali bevonulást a Peidl-kormány ellen. Amikor Friedrich István a Peidl-kormányt eltávolította, Budapestre utazott és azon fáradozott, hogy a Friedrich és Teleki-kormány között egyezséget hozzon létre. Augusztus végén, mint vezérkari kapitány ismét a hadseregben teljesített szolgálatot, az állandó tanulmányügyi bizottságban, egyszersmind azonban folytatta a MOVE Szegeden megkezdett reorganizációját is és tevékeny részt vett a keresztény társadalmi szervezetek kiépítésében. 1920 nyarán szabadságoltatta magát és fel-