1922–1926. évi nemzetgyűlés Baján Gyula, szerk.: Parlamenti almanach 1922–1927. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Budapest, 1922.
VII. A kormány és a nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - Dinich Ödön - duboveczi Dobóczky Dezső
224 különböző napilapokban és Román-kérdés—magyar politika címmel egy értékes politikai tanulmányt írt. Szászvároson, Kolozsvárott és Nagyváradon több szociológiai előadást tartott. Az „Akarat" Szövetkezet-nek, amelynek szervezésében is résztvett, igazgatósági tagja. Atótkomlósi kerület választotta megaNemzetiMunkáspárt prögrammjával körülbelül 3000 választó ajánlása alapján 4800 szavazattal 2700 abszolút szótöbbséggel Egán Imrével (kp.) szemben. A nemzetgyűlésen közgazdasági és szociális, különösen a földmívesek szociális helyzetét érintő kérdésekkel kíván foglalkozni. A munkaügyi bizottság jegyzője és tagja a naplóbiráíó bizottságnak, az új nemzetgyűlés korjegyzője volt. Dinich Ödön (Ráckeve, ker. ell.) 1885-ben született Szülőkön, Somogy megyében. Öccse Dinich Vidor volt nemzetgyűlési képviselőnek. Középiskolai tanulmányait Aradon és Budapesten végezte. A budapesti tudomány-egyetem bölcsészeti fakultását végezte és tanári oklevelet nyert. Egyideig Budapesten működött mint középiskolai tanár, de a háború kitörésekor mint önkéntes bevonult és vitézségeért többszörösen kitüntették. A háborúból mint hadnagy tért vissza. A kommunizmus alatt bátyjának ellenforradalmi szervezeteiben tevékeny részt vett ngy, hogy a kommunizmus bukása előtt két nappal le is tartóztatták és halálra ítélték. Több gazdasági és társadalmi egyesület tagja. A Keresztény Nemzeti Pártnak alapító tagja. A Keresztény Nemzeti Földmíves és Polgári Párt prögrammjával választották meg Ráckevén, ahol Szabó Gy. Jánossal (kp.) szemben 156 szótöbbséggel győzött. Főleg közgazdasági kérdésekkel kíván foglalkozni. A gazdasági és a naplóbíráló bizottság tagja. duboveczi Dobóczky Dezső (Heves, kp.) 1880-ban született Hevesen, lieves vármegyében. Római kath., nős, földbirtokos. Elemi és középiskoláit Kalocsán és Marosvásárhelyen végezte, jogi tanulmányait pedig Egerben, Berlinben és a bonni egyetemen, melynek