1922–1926. évi nemzetgyűlés Baján Gyula, szerk.: Parlamenti almanach 1922–1927. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Budapest, 1922.

VII. A kormány és a nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - A kormány tagjainak életrajzi adatai - thumburgi gróf Klebelsberg Kunó dr. m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter

Í72 oktatási közigazgatás terén szerzett érdemei elismeréséül valóságos belső titkos tanácsosává nevezte ki, mint a Hadigondozó Hivatal elnöke pedig a III. osztályú vas­korona-rendet, az I. osztályú Vöröskeresztet és a württem­bergi Vöröskeresztet kapta. 1914-ben Tisza István gróf hívására a miniszterelnökség politikai államtitkára lett. Ebben az állásában mindössze tíz hétig volt, mert a Tisza-kabinettel együtt ő is távozott. Mialatt Tisza István gróí a fronton volt, Balogh Jenővel és Teleszky Jánossal együtt a munkapártot vezette. Politikai állam­titkárságáért a Ferenc József-rend nagykeresztjét, Tisza István távozása után pedig a Lipót-rend középke­resztjét kapta. 1917-ben Kolozsvár képviselőjévé vá­lasztotta nemzeti munkapárti programmal. A Károlyi­uralom alatt Bethlen István gróffal együtt megszervezte a Nemzeti Egyesülést, amely kifejezetten ellenforradalmi párt volt. Ezért a bolsevizmus alatt a terroristák üldö­zőbe vették, de Almássy Dénes gróf kétegyházi birtokán sikerült elrejtőznie üldözői elől. 1920-ban Sopron válasz­totta ,meg képviselőjének az Egyesült Keresztény Párt programmjávai. Később a disszidensekkel együtt kilépett és a disszidensek egyik vezetője lett. Állandóan az erők koncentróciójára törekedett s amikor 1922. feb­ruárjában megalakult a Bethlen István gróf vezetése alatt álló új egységes párt, társaival ő is csatlakozott az új kormánypárthoz. 1921 december 4-én Ráday 4 Gedeon gróf lemondása után belügyminiszter lett a második Bethlen-kabinetben és azonnal hozzálátott a választójogi törvénytervezet előkészítéséhez. Ez az ellenzék obstrukciója miatt törvényerőre nem emelked­hetett és a^íebfuár Ll-én a kormányzó elnöklésével megtartott országbírói értekezlet véleményezése alapján rendelet útján lépett életbe. A Bethlen-kabinet rekon­strukciója alkalmával a belügyi tárcát felcserélte a kultuszügyivel, míg elődje, Vass József, népjóléti minisz­ter lett. Mint kultürminiszter beterjesztette a múzeumi tanácsra vonatkozó törvényjavaslatot, mely a muzeumo­kat egységes vezetés alá helyezi, A javaslat törvény­erőre is emelkedett. A mostani választások alkal­mával Sopi ónban lépett fel Andrássy Gyula gróf­fal (ker. ellenzék) és dr. Hébelt Edével (szociál­demokrata) szemben, de az alapválasztáson kisebb­ségben maradt.

Next

/
Thumbnails
Contents