1922–1926. évi nemzetgyűlés Baján Gyula, szerk.: Parlamenti almanach 1922–1927. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Budapest, 1922.
VII. A kormány és a nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - A kormány tagjainak életrajzi adatai - nagykállói Kállay Tibor dr. m. kir. pénzügyminiszter
169 alkonzullá és mint ilyen két-két évig szolgált az odesszai, a szófiai és a szkutarii főkonzulátusnál, 1898—99-ben belgrádi konzulátusnál 1899—1900-ban pedig a szalonikii főkonzulátusnál, 1900 őszén konzullá nevezték ki Kiewben, honnan később Amsterdamba, majd a Majna melletti Frankfurtba helyezték át. 1905-ig állt mint konzul a diplomácia szolgálatában és ekkor a kabinetirodába rendelték be, ahol a magyar osztály vezetésével bizták meg. Mint a kabinetiroda magyar osztályának vezetője, 1905 decemberében m. kir. udvari tanácsos lett és egy évre rá 1906-ban a Lipót-rend lovagkeresztjével tüntették ki. 1907 decemberében megkapta az osztályfőnöki címet és jelleget. 1912 vége felé pedig megkapta a valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot. Néhai Ferencz József király halála után, illetve IV. Károly király trónra léptével a Ferencz József-rend nagykeresztjét kapta. 1916 december hó 9-én nyugdíjba ment és teljesen visszavonult a közélettől. Ferencz Józsefnek egyik legelső bizalmi embere volt, minélfogva igen sokszor döntő súlylyal szólt bele a magyar politika válságaiba. 1922 június 16-án a kormányzó a rekonstruált Bethlen-kabinetbe igazságügyminiszíernek nevezte ki. nagykáiiói Kállay Tibor dr., m. kir. pénzügyminiszter (képviseli Nagykanizsát, kp.) 1881-ben született Budapesten. Elemi iskoláit Debreczenben végezte. Ugyancsak itt kezdte el középiskolai tanulmányait is a katholikus főgimnáziumban mint magántanuló. Innen Kassára került, hol gimnáziumi tanulmányait a premontreieknél fejezte be. Ezután beiratkozott a budapesti tudományegyetem jogi fakultására és itt megszerezte a jog- és államtudományi doktorátust. Tanulmányai befejezése után mint önkéntes a 4. közös huszárezrednél szolgált Bécsben. Katonai évének letöltése után mint pénzügyi fogalmazógyakornok a budapesti pénzügyigazgatósághoz került, ahol öt évig szolgált. Működését az italmérési osztályban kezdte, majd átkerült a dohányjövedéki osztályba, a honnan az illetékügyi osztályba tették át, ahol a leghosszabb ideig maradt. A pénzügyigazgatóságtól a IV. kerületi adófelügyelőséghez helyezték át, ahol az egyenes adókkal