1922–1926. évi nemzetgyűlés Lengyel László, Vidor Gyula, szerk.: Nemzetgyűlési Almanach 1922–1927. Budapest, 1922.

A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - Szabó Sándor dr. - Szabó Zoltán

m JLgyesülesparti programmal az első nemzetgyűlésbe. Meg­választották á főváros törvényhatósági bizottsági tagjává is. A keresztényszocialis munkások érdekében sürün szólalt fel a. nomzetgyülésen. Az u.i nemzetgyűlési választások során a főváros déli (III.) kerületnek listájával a főváros egyedüli keresztényszocialis mandátumát nyerte el. Szabó Sándor dr. (Tiszalöki kerület.) Prügyön, Szabolcs vármegyében, 1887 augusztus lü-én született, egyszerű földmives szülők gyermeke. Középiskolai tanulmányait a sárospataki református kollégiumban s Rozsnyón, az ág. ev. főgimnáziumban végezte. Érettségi vizs­gájának letétele után a prügyi körjegyzőségen gyakornokos­kodott, majd a budapesti közigazgatási tanfolyamon jegy­zői oklevelet szerzett. Mint okleveles jegyző eleinte a somogy­megyei lengyeltóti körjegyzőségen működött, azután pedig a prügyi körjegyzőségen töltött három esztendőt ugyancsak mint segédjegyző. Ezután leszolgálta önkéntesi évét a tiroli IV- sz. császárvadászezrednél, majd beiratkozott a budapesti tudományegyetemre, amely 1912-ben az államtudományok és 1914 június havában a jogtudományok doktorává avatta. Ügyvédbojtárkodott ezután, mig 1914 augusztus 1-én bevo­nult ezredéhez, A galiciai fronton harcolt 1915 október 13-ig, amikor orosz fogságba esett. Huszonnyolc hónapot töl­tött a fogságban. Tulajdonosa a Signum laudisnak s a Károly csapatkeresztnek. 1918 márciusában tért haza. Az ösz­szeomlás után 1918 decemberében ügyvédi vizsgát tett s Tiszalökön nyitott ügyvédi irodát. Az 1920-iki nemzetgyűlési választásokon a csonka tiszalöki kerületben kapott mandátu­mot kisgazdapárti programmal s az első nemzetgyűlésnek egyik legszimpatikusabb tagja volt 1920 auguszüis 3-ig, ami­kor a csonkakerületek képviselőivel egyetemben ő is lemon­dott mandátumáról s uj választásnak vetette alá magát. Az időközi választáson Benkő Gáborral szemben kisebbség­ben maradt. 1920 október 1-én Csongrád vármegye főispánja lett s ezt a méltóságát viselte az általános választásokig, amelyek során egységespárti programmal a tiszalöki kerü­letben 3200 szótöbséggel újra megválasztották. Szabó Zoltán (Nagykaposi kerület.) Szentmártoni Szabó Zoltán Záhonyban született J877­bem régi nemesi családból. Középiskoláit Sárospatakon, jogi tanulmányait itt s a budapesti egyetemen végezte, s állam­vizsgát tett. 1898-ban Ung vármegye közigazgatási gyakor­nokává nevezték ki, 1900-ban a nagybereznai járás szolgabiró­jává választották. Ezt az állást 10 éven át viselte. 1914-ben az ungvári járás főszolgabirája és vm. tb. főjegyző lett. Gazdasági tanulmányokat is végzett s hat éven át az ung-

Next

/
Thumbnails
Contents