1920–1922. évi nemzetgyűlés Vidor Gyula, szerk.: Nemzetgyülési almanach 1920–1922. Budapest, 1921.

A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - Dr. Bénárd Ágoston

24 kisebbségben marad. Simonyi-Semadam kormányának lemon­dása után Bethlen arra kapott megbízást, hogy a kisgazdapárt, a keresztény nemzeti egyesülés pártja és a disszidensekbol egységes kormányzópártot alakítson s az uj kormány elére álljon. Vállalkozásának tárgyi része sikerült is, amennyiben az egységes kormányzópárt rövidesen megalakult azonban egyéb tekintetekből vállalkozása meghiúsult, mire megbízását vissza­adta s az uj kormány élére Teleki Pál gróf került. Néhány héttel később Bethlen az Emich Gusztáv lemondásával meg­üresedett hódmezővásárhelyi mandátummal bekerült a nemzet­gyűlésbe. A második Teleki-kormány kukásáig nem szerepelt a Házban s mint a Menekültügyi Hivatal elnöke fejtett ki köz­érdekű tevékenységet. 1921 április végin Teleki lemondása után kabinetalakitásra kapott megbízást Vállalkozása teljes sikerrel járt s huszonnégy óra alatt megalakította a kormányát. Dr. Bénárd Ágoston. (Budapest, II. választókerület.) Szilvágyi dr. Bénárd Ágoston 1880 január 3-án született Budán. Gimnáziumi tanulmányait a pesti piaristáknál végezte. Az egyetemen vezetőszerepe volt a kereszt mozgalomban. Ez­irányu működéseért a Széchényi-Szövetség, a Keresztény Nő­tisztviselők Országos Szövetsége és a Munkások Rokkant- és Nyugdijegyesülete tiszteletbeli tagjának megválasztotta. Orvosi diplomájának megszerzése után két évig a belgyógyászati klinikán dolgozott, két évet pedig a sebészeti klinikán Dollin­ger professzor oldala mellett. Hosszabb külföldi tanulmány­útjáról hazatérve, az I. kerületi Munkásbiztositó Pénztár orvosa lett, majd később sebészeti főorvosa. A Kelenföld és Lágy­mányos szegény betegeit ingyenes gyógykezelésben része­sítette állandóan. Népszerűségét elsősorban erős szociális gondolkodásának köszönheti. Hosszú esztendők óta tevékeny munkása volt a budai keresztényszocialista mozgalmaknak. A proletárdiktatúra bukása után a Munkásbiztositó Pénztár igaz­gatását és megreformálását vállalta, a Huszár-kormány megala­kulásakor pedig adminisztratív államtitkára lett a munkásügyi és népjóléti minisztériumnak. Á Simonyi-Semadam kormányá­ban népjóléti miniszter lett s ebben az állásában több mint egy éven át — mindkét Teleki-kormányban — megmaradt. A Bethlen-kabinetben utódja Bernolak Nándor lett. A magyar kormány megbízásából ő irta alá (Drasche Lázár Alfréd állam­titkár kíséretében) Versaillesben a trianoni békeszerződést. A munkásbiztositás reformjáról szóló törvényjavaslatot beterjesz­tette a nemzetgyűlés elé, de a javaslat a bizottság első ülé-

Next

/
Thumbnails
Contents