1910–1918. évi országgyűlés Vásárhelyi Ferenc, szerk.: magyar Országgyűlés 1910–15. Budapest 1910.

Főrendiház - IV. Az evangélikus református, továbbá az ágostai hitvallású evangélikus és az unitárius egyház méltóságai, illetve hivatalnokai - Vay Béla báró

34 jövedelme mellett alig mertek arra gondolni, hogy gyermekeik közül valamelyiket a sok költséggel járó iskoláztatásra, tudományos pályára adhassák. Mint óraadó, majd meg mint a gróf Csáky-fiuk: Manó és Károly nevelője önerejéből tartja fenn magát. Az érettségi után a papi pályára lépett. Teológiai tanulmányait Sopronban és a halle-wittenbergi németországi egyetemen végezte, s jeles szakvizsga után 1867-ben Karsay Sándor püspök által lelkészszé avattatott. Ezután egyszerre a kővágó-eörsi algimnázium tanára s az ottani ev. egyház segédlelkésze lett. Alig egy évi sikeres működése után meghívta őí a sopronmegyei Beled-i ev. népes gyülekezet lelkészül. 1872-ben a Pápa városi evang. egyház tiszteli meg Gyurátzot bizalmával. A pápaiaknak nagy szószólójuk támadt. Karsay Sándor püspök szép szóval, majd keményen lép fel Pápa érdekében, ami végre arra késztette Gyurátzot, hogy tőle sirva búcsúzó beledi hiveit otthagyja. Pápai ev. lelkész lett. Alkotása nemcsak az ő hivei közt, hanem az egész városban osztatlan tiszteletet, szeretetet szerzett számára. 1875-ben kerületi gyámintézeti elnök, 1883ban egyházkerületi főjegyző lesz. Az 1891—93-iki zsinatra képviselőül küldi őt a kerület. 1893-ban zsinati jegyzővé s ugyanezen évben a veszprémi ev. egyházmegye esperesévé választatik egyhangúlag. Irodalmi munkái közt nevezetesebbek: „Luther Márton", „Gusztáv Adolf svéd király" történeti munkák. Imakönyvei: „A hit oltára" és „A lelki vezér" kedvesek népünk előtt s ma már a 10-ik kiadásban jelennek meg. „Kézi Agendája" most a II. kiadásban van a dunántúli ev. egyházkerület lelkészei közt használatban. Karsay Sándor püspök nyugalomba vonulása után 1895. évben őt hivía az első őrállói tisztre a kerület bizalma. Beiktatása 1895. december 10-én volt Győrött fényes ünnepség keretében. VAY BÉLA báró, a tiszáninneni ev. ref. egyházkerület főgondnoka. Született Alsózsolcán, 1830. szeptember 29-én. Középiskolai és jogi tanulmányait magánúton végezte el. 1848-ban Petőfi Sándor parancsnoksága alatt Pesten önkéntes nemzetőr lett. Később a borsodi nemzetőrök oktatótisztje lett, majd pedig mint Mészáros Lázár hadsegéde részt vett a szikszói ütközetben. A szabadságharc lezajlása után 1850-től 1852-ig a berlini egyetemet látogatta. 1852-ben útra kelt s beutazta Belgiumot, Hollandiát, Skótországot, Angliát, Franciaországot és Svájcot. 1854-ben nőül vette Teleki Zsófia grófnőt. 1860-ban tagja volt a protestáns küldöttségnek, s ez volt első szereplése a közügyek terén. Nemsokára alsóborsodi egyházmegyei asszeszorrá választatott, majd koadjutor-kurátorrá, báró Vay Miklós halála után pedig a tiszáninneni ev. ref. egyházkerület főgondnokává választatott, amely állásában mai napig megmaradt. Elnöke a sárospataki ev. ref. akadémián a lelkészképesitő vizsgálati bizottságnak. 1861-tői 1872-ig országgyűlési képviselő volt. 1872-ben Borsó dm egye főispánjává neveztetett ki. 1881-ben a Szent István-rend kiskeresztjével tüntettetett ki. Nagybátyjának, Vay Miklós bárónak halála után a főrendiház alelnöke lett, amely