1910-1918. évi országgyűlés Végváry Ferenc – Zimmer Ferenc, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1910–1915. Budapest, 1910.
Képviselőház - A képviselőház tagjai - Lázár István gróf
339 státus igazgatótanácsának alelnöke. Az 1910-i választások alkalmával a bánffyhunyadi kerület Justh-párti és Kossuthpárti jelöltekkel szemben nemzeti munkapárti programmal képviselővé választotta. A földművelési és a közigazgatási bizottság tagja. Lengyel Zoltán (Szilágymegye, Zilah kerület) 1873-ban született Krasznán, Szilágymegyében. Középiskoláit Szatmáron, a jogot Budapesten végezte. Jog- és államtudor, budapesti ügyvéd. Az 1901-i általános választások alkalmával Zilah kerület függetlenségi Kossuth-párti programmal képviselővé választotta. Az 1903-i felemelt létszámú ujoncjavaslatok ellen megindított harcnak egyik legtevékenyebb részese volt úgy a Házban, mint a sajtóban és künn az országban. Az obstrukció alatt többször mondott az egész ülést betöltő beszédet. Egyik beszéde miatt Fejérváry báró volt honvédelmi miniszterrel párbaja volt. Egy ízben a házszabályok 255. §-át alkalmazták ellene. 1904. január havában amiatt, hogy a Kossuth-párt többsége a Tisza-kormánnyal szemben lemondott a rendkívüli eszközök használatáról, néhányadmagával kilépett a pártból s ettől kezdve egészen az ugrai levél megjelenéséig úgy a parlamentben és az országban, mint különösen a Független Magyarország című politikai napilapban, amelynek főszerkesztője volt, sokat küzdött a függetlenségi politika reformjáért és az ellenzéki pártok egvesüléséért, valamint a függetlenségi párt országos újjászervezésééit. E célból két nagyobbszabású röpiratot is adott ki, még pedig 1904-ben A függetlenségi pártpolitikáról, 1905 őszén pedig Uj szabadságharc címmel, melyek általános feltűnést keltettek. A vasutasok sztrájk-bizottsága, az úgynevezett tizenhármas bizottság ellen folytatott szenzációs bűnügyben a védők egyike volt s a tárgyalások teljes anyagát A tizenhármak bünpörc című kötetben közzé is tette. Ettől kezdve állandó tevékenységet fejtett ki a vasutas-társadalom érdekében és szervezése körül. Sokban közreműködött a Magyar szent korona országai Vasutas-Szövetségének megalkotásában s a szövetség létrejöttekor egyik ügyészévé is választotta. 1904 őszén visszalépett a függetlenségi és 48-as pártba. 1905-ben és njob-ban régi kerü90*