1910-1918. évi országgyűlés Végváry Ferenc – Zimmer Ferenc, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1910–1915. Budapest, 1910.

Képviselőház - A képviselőház tagjai - Beszkid Antal - Bethlen István gróf

241 az olasz renaissance korát, annak fejlődését, küzdelmeit s eredményeit. E munka 1904 végén már, második kiadásban jelent meg. Beszédek és tanulmányok című kötete jelentősebb beszédeit és válogatott tanulmányait s értekezéseit foglalja magában. Ujabban megjelent nagyobb müvei: Régi emlékek 1853—1870 ; Beatrix királyné, történeti élet- és korrajz j A cinquecento festészete, szobrászata és művészi ipara ; A természetfölötti elem Shakespeare színmüveiben. A Kisfalud} Társaság 1899-ben rendes tagjává, 1900-ban másodelnökévé, a Magyar Tudományos Akadémia 1904-ben tiszteleti, majd igaz­gatósági tagjává, 1905 novemberében pedig elnökévé válasz­totta. 1907 é>ta a Kisfaludy -Társaság Shakespeare-bizottságának is elnöke. A Tisza-kormány lemondása alkalmával ö is le­mondott miniszteri tárcájáról. Az 1910-i választások alkal­mával a székesfőváros II. kerülete választotta képviselővé. A képviselőház 1910. június 30-án elnökévé választotta meg. Beszkid Antal (Szepesmegye, Lubló kerület) 1855. szeptember 20-án a sárosmegyei Hönigben született. Jogi tanulmányait Eperjesen és a budapesti tudományegyetemen végezte. 1883-ban lett ügyvéd s két évig Késmárkon folytatott gyakorlatot, majd Szepesófalun telepedett meg, ahol huszon­három évig működött ; 1906-ban Eperjesre költözött s azóta az eperjesi görög-katolikus püspökség jogtanácsosa, egyház­megyei ügyész és uradalmi igazgató. A néppárt programjával 1910-ben képviselővé választották ; a Háznak jegyzője S tagja a kivándorlási bizottságnak. Bethlen István gróf (Maros-Tordamegye, Mezőség; kerület) 1874-ben született ; a gimnáziumot a bécsi Teréziánumbau végezte, azután Budapesten jogot tanult, majd pedig Magyar­óváron a gazdasági akadémiát látogatta ; azóta családi birtokain gazdálkodik. 1901-ben szabadelvűpárti programmal megválasz­tották a mezőségi kerület országgyűlési képviselőjévé. Apponyi Albert gróffal és társaival együtt 1904 novemberében kilépett a SZabadelvÜpártbÓl és [905 elején csatlakozott a függetlenségi stuim-f'óle Országgyűlési Almanach. 18

Next

/
Thumbnails
Contents