1910-1918. évi országgyűlés Végváry Ferenc – Zimmer Ferenc, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1910–1915. Budapest, 1910.
Képviselőház - A képviselőház tagjai - Badiny Lajos - Bakó József - Bakonyi Samu
223 Badiny Lajos (Zólyommegye, Szliács kerület) 1860-ban Besztercebányán született. Ott járta középiskoláit. A magyaróvári gazdasági akadémia elvégzése után átvette családi birtokainak kezelését. Azóta állandóan gazdálkodik s tevékenyen részt vesz Zólyommegye társadalmi és közéletében. Az 1910-i általános választásoknál a szliácsi kerület másodízben választotta meg képviselővé. Elsőbben az alkot mánypárt tagja volt, a nemzeti munkapárt megalakulása után pedig ehhez a párthoz csatlakozott. A számvizsgáló bizottság tagja Bakó József (Nagykőrös város) 1861. június 23-án született Balatonkenesén, Veszprémmegyében, egyszerű földmívesszülőktől. Középiskoláit Pápán, Bonyhádon, Budapesten, Nagykörösön, Nagykanizsán végezte s a teológiai tanfolyamra Pápára ment, hol két évi tanfolyamot végezvén. 1884-ben egyévi önkéntesnek állott be a 69. gyalogezredbe. Katonai szolgálata után ismét folytatta teológiai tanulmányait, amelyeknek befejezése után [886-ban születési helyén akadémikus' rektor lett. 1888-ban a veszprémmegvei Szentkirályszabadjáxa ment segédlelkésznek. 1889-ben ismét szülőföldjére került, hol három évig működvén, a fejérmegyei sáregresi református egyház egyhangúlag lelkészévé választotta. Sáregresen hét évig lelkészkedett s ekkor Balatonkenese választotta meg lelkészének -? azóta ott működik. Elnöke a kenései református egyházközségnek ; igazgatója a kenései balatoni fürdővállalatnak, iskolavizsgáló körlelkésze a dunántúli református egyházkerület mezöföldi egyházmegyéjének, választott tagja Veszprénnnegye törvényhatósági bizottságának. 1901-től 1910-ig az enyingi kerületei függetlenségi és 48-as programinál képviselte. 1010-ben Kossuth-párti [>rorammal Nagykőrösön választották meg, arűeK keiületet az előbbi országgyűlésen Barabás Béla képviselte. Bakonyi Samu (Debrecen város, II. kerület) Debrecenben született [862-ben. Középiskoláit szülővárosában, a jogot pedig Budapesten végezte. 1888-ban letévén az ügyvédi