1910-1918. évi országgyűlés Végváry Ferenc – Zimmer Ferenc, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1910–1915. Budapest, 1910.

Főrendiház - XI. Ő felsége által élethossziglan kinevezett főrendiházi tagok - Sombory Lajos - Sváb Károly

104 ő Felsége a Szent István-rend középkeresztjével tüntette ki, 1901. december 22-én pedig a főrendiház élethossziglan való tagjává nevezte ki. Sombory Lajos 1848. április 14-én Kolozsmegyében, Magyar-Nagysombo­ron, a családnak ősi birtokán született. Középiskolai tanul­mányait a kolozsvári református főgimnáziumban végezte s azután jogot hallgatott a kolozsvári egyetemen. Tanulmányait befejezvén, egy ideig mint tiszteletbeli megyei főjegyző mű­ködött, atyja dialála után pedig átvette birtokát és azon gazdálkodott, mindenkor élénken részt véve egyházának és vármegyéjének ügyeiben, valamint számos közgazdasági alko­tásban. Az 1886—91-i országgyűlésen a bánífyhunyadi kerületet képviselte szabadelvűpárti programmal. Cs. és kir. kamarás és a porosz Johannita-rend lovagja. 1873-ban nőül vette kézdiszentléleki Kozma Inna csillagkeresztes hölgyet. Nyáron Somboron, télen pedig a fővárosban lakik. Ö Fel­sége 180,7. szeptember Kjén nevezte ki a főrendiház élet­hossziglan való tagjává. Sváb Károly [829-ben Csongrádon született : Budapesten járt reáliskolába. 1840-ban gazdálkodni ment. A szabadságharcban hadnagyi ranggal Bene Lajos őrnagy, később ezredes mellett mint szárnysegéd vett részt. 1850-ben a magyaróvári gazdasági akadémián tanult, azután ismét gazdálkodott. 1875-ben szabadelvűpál ti programmal a török kanizsai kerületben kép­viselővé választották. E kerületet képviselte 1885-ig, midőn főrendiházi taggá nevezték ki. Az cperjes—bártfai helyi érdekű vasút igazgatósági elnöke, valamint elnöke az országos magyar izraelita ösztöndíjegyletnek. 1902-ben magyar nemes­séget nyert »gavosdiai« előnévvel. A naplóbíráló bizottság tagja.

Next

/
Thumbnails
Contents