1910-1918. évi országgyűlés Végváry Ferenc – Zimmer Ferenc, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1910–1915. Budapest, 1910.
Főrendiház - IX. Örökös jogon - B) Grófok - Mailáth József
110 meg. Nógrádmegye közéletében tevékenyen részt vesz. A Nógrádmegyei Gazdasági Egyesület,a Nógrádmegyei- MúzeumTársul at és a Nógrádmegyei Kaszinó elnöke, ö Felsége hatvanéves uralkodói jubileuma alkalmával 1908-ban a katonai kitüntetéseken kívül tartalékos sorhajóhadnagyból szolgálaton kívüli korvettkapitánnyá léptette elő. 1910-ben mandátumot nem vállalt, hanem ismét a főrendiházban foglalta el helyét. Mailáth József gróf 1858. április 11-én Pécsen született; öccse Mailáth György grófnak. Az algimnáziumot Budán és Sopronban, a főgimnáziumot a bécsi Tercziánumban, a jogot Bécsben és Budapesten végezte. Több tudományos értekezésnek szerzője: A kétkamara-rendszer, A rómaiak befolyása az emberiség mívelödésére és Gróf Széchenyi István emlékezete ; az utóbbit a tiszavölgyi társulat nagygyűlésén 1891-ben adta elő; továbbá Néhány szó a Tiszaszabályozásról, Öntözés és szivattyútelepek berendezése, A Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulat monográfiája 1846—1896. a millennium alkalmából; A független szocializmus, különös tekintettel a Bodrogközre, 1897 ; Társadalmi programm, 1898 ; A városba özönlés és a falusi tűzhely védelme, 1898 ; A szociális kérdés és a falusi jólét emelése, 1889 ; Középosztály és társadalmi egyesülés, 1900 ; A kivándorlásról. 1901 ; A szocializmus múltja, jelene és jövője, 1901; Szociálpolitikai tanulmányok, 1903; Studien über die Landarbeiterfrage in Ungarn, Leipzig 1905. ; Hungaricae Res, Berlin 1908 ; A vindication of Hungary, London 1908 ; La Hongrie rurale sociale et politique, Paris 1909. Onkentesi évéi a 11. huszárezrednél szolgálta, melynek hadnagya lett. Jelenleg tartalékos honvédhuszárfőhiidnagy. 1885-ben többi fitestvéreivel grófi méltóságot s ennek alapján főrendiházi tagságot nyert. 1886-ban nőül vette Széchényi Pál gróf volt miniszter leányát, Máriát. 1909-ben a belső titkos tanácsosi méltóságot kapta. Elnöke a Magyar Földhitelintézet felügyelő bizottságának. Tagja a vallás- és tanulmányi alapokra felügyelő-bizottságnak, valamint a kongrua-bizottságnak. Néhány évvel ezelőtt a kivándorlás ellen indított akciójával vonta magára a köz-