1906–1910. évi országgyűlés A magyar országgyülés. A főrendiház és a képviselőház tagjainak életrajzi adatai. Budapest, 1906.

Képviselőház - III. Választókerületek megyék szerint - Zemplénmegye - Andrássy Sándor gróf

398 sületének. A Wekerle-kabinetben a földmivelésügyi tárczát vál­lalta el. A legutóbbi képviselőválasztások alkalmával egyhangúlag választották meg alkotmánypárti programmal. Budapest, VI., Andrássy-ut 52. Zalaegerszeg. Farkas József (néppárti). A zalaegerszegi kerületnek immár három izben megválasztott néppárti képviselője. Alsó-Dagodon, 1857. január 28-án született. Gimnáziumi tanulmányait Zalaegerszegen, Kőszegen és Sopron­ban, a jogot pedig a budapesti egyetemen elvégezve, zalai birtoka kezelését vette át és azóta gazdálkodással foglalkozik. Tagja Zalamegye közigazgatási bizottságának. Képviselővé 1896-ban választották meg először. Az 1901 — 1905-iki országgyűlésen a képviselőház jegyzője volt. A múlt évi általános választások alkal­mával szabadelvüpárti ellenfele, Veszter Imre visszalépvén, egy­hangúlag nyert mandátumot. Ugyancsak egyhangúlag választották meg az idei évben is. Budapest, IV., Vadászkürt-szálló. — SÖjtör, Zalám. Homonna. Zemplénin. Andrássy Sándor gróf (alkotmánypárti). Született Pozsonyban, 1863. június 19-én. Főiskolai tanulmányait Budapesten végezte, ahol az államtudományi tudorságot is el­nyerte. Közpályára lépve, Zemplénmegye tiszteletbeli főjegyzője lett. Hosszabb tanulmányutakat tett a külföldön. A főrendiháznak örökös jogon tagja. Zemplénmegye közigazgatási bizottságának választott tagja, a megye virilistája, a zemplénmegyei gazdasági egyesület elnöke. 1889-ben egybekelt Esterházy Marietta grófnő­vel. A szabadelvüpártból az 1904. november 18-iki események következtében lépett ki. Jelenlegi kerületét 1896. óta állandóan képviseli. Az 1906. április 30-iki választásokon két helyen, Ho­monnán és Olaszliszkán választották meg egyhangu'ag alkotmány­párti programmal. Budapest, VI., Kemnitzer-utcza 24. — Velejte, p. Homonna.

Next

/
Thumbnails
Contents