1906–1910. évi országgyűlés A magyar országgyülés. A főrendiház és a képviselőház tagjainak életrajzi adatai. Budapest, 1906.

Képviselőház - III. Választókerületek megyék szerint - Vasmegye - Berzsenyi Jenő

384 párti program alapján. A november 18-iki erőszak miatt Andrássy Gyula gróffal kilépett a Tisza-pártból és az 1905-iki választáso­kon disszidens programmal harmadízben, az idén pedig mint az alkotmánypárt tagját negyedízben egyhangúlag juttatta mandátum­hoz régi kerülete. Budapest, IV., Angol királynő-szálló. Kisczell. Berzsenyi Jenő (függetlenségi és 48-as). A régi nemesi egyházasberzsenyi Berzsenyi-családból született 1845. április 10-én Nemesmagasiban. Főgimnáziumi tanulmányait Kőszegen, Sopronban és Pápán elvégezvén, orvosi tanulmányo­kat folytatott a budapesti és bécsi egyetemeken. 1868-ban Buda­pesten az összes orvostudományok tudora lett, s a Rókus-kór­házban gyakorlatot folytatott. 1870-ben a lipótmezei országos tébolydában alorvos lett, de még ugyanebben az esztendőben a török hadseregben törzsorvosi rangot nyervén, Konstantinápolyba költözött, A török fővárosban, majd Drinápolyban és Sumlában két esztendeig működött. Hazatérése után nemsokára Londonba és Berlinbe utazott, s az ottani egyetemeken hallgatta az orvos­tudomány világhírű kapaczitásait. 1885-ben Vas vármegye főor­vosa lett, s ez állásában 1889-ig maradt, amikor az orvosi praxistól visszavonult. Azóta munkásságát kizárólag a közéletnek, különösen pedig az ág. hitvallású ev. egyház ügyeinek szenteli. Elnöke a dunántúli egyházkerület gyámintézeti bizottságának és iskolaszékének, tagja a tanítóvizsgáló és lelkészvizsgáló bizott­ságnak. Alelnöke ezenfelül a kemenesaljai hitelbanknak is. A tavalyi, valamint az idei választások alkalmával a kisczelli kerü­let egyhangúlag választotta meg függetlenségi és 48-as párti pro­grammal képviselőjévé. Budapest, VI., Izabella-utcza 61. — Kemenes, p. Kemenes-Mihályfa. Körmend. (Lukács Gyula függetlenségi és 48-as választatott meg, aki azon­ben 1906. június 2-án elhunyván, a kerület mandátuma jelenleg betöltetlen).

Next

/
Thumbnails
Contents