1906–1910. évi országgyűlés A magyar országgyülés. A főrendiház és a képviselőház tagjainak életrajzi adatai. Budapest, 1906.

Képviselőház - III. Választókerületek megyék szerint - Turóczmegye - Révay Simon báró - Justh György ifj.

379 irt a „Budapester Tagblatt"-ba, melynek állandó munkatársa. Ezenkívül jogtudományi czikkeket is irt az „Ügyvédek Lapjá"-ba és az akkoriban néhai Horváth Gyula által szerkesztett „Magyar Hirlap"-ba. Politikai meggyőződésére nemzetipárti volt és Apponyi­nak hive. 1896-ban fel is lépett nemzeti párti programmal a kis­becskereki választókerületben, azonban kisebbségben maradt; 1901-ben pedig a fügedi választókerületben jelölték, de betegsége miatt jelöltetését nem fogadhatta el. 1905-ben a marosludasi választó­kerületben jelölték hivatalosan a függetlenségi párt részéről, de megbukott. 1905. év nyarán a Zeysig-féle röpirat szerzőjének nyomozása végett Berlinbe küldetett, hogy a hatóságoknak az igazság kiderítésében segítségére legyen. A mostani választások alkalmával a zsolnai kerület egyhangúlag orsz. képviselőjévé választotta. Megválasztatása után ügyvédi irodáját megszüntette, hogy teljes tevékenységét törvényhozói hivatásának szentelhesse. Budapest, VI., Teréz-körut 35. Sztubnya. Révay Simon báró Turóczmegye. (alkotmánypárti). 1865. május 29-én született a Révay-család ifjabbik ágából. Kép­viselővé 1905-ben választották meg a szabadelvüpárt programjá­val a szucsányi kerületben, az idén pedig alkotmánypárti program alapján Sztubnyán nyert mandátumot. Cs. és kir. kamarás, a főrendiháznak örökös jogon tagja. Neje Szapáry Ilma grófnő. Budapest, V1I1., Pannónia-szálló. — Tajna, p. Verebély. Szucsány. Justh György ifj. (függetlenségi és 48-as). 1856-ban született. Középiskolai és jogi tanulmányait Kassán és Budapesten végezte. Ezután közigazgatási szolgálatba lépett ésStub­nyán, Turóczmegyében szolgabiróvá választották. Mint a szabad­elvüpárt tagja 1881-től kezdve 1901-ig volt képviselő a sztubnyai kerület mandátumával. Az idei évben Szucsányban választották meg, s most a függetlenségi és 48-as párt tagja.

Next

/
Thumbnails
Contents