1906–1910. évi országgyűlés A magyar országgyülés. A főrendiház és a képviselőház tagjainak életrajzi adatai. Budapest, 1906.

Képviselőház - III. Választókerületek megyék szerint - Aradmegye - Vásárhelyi Dezső - Goldis László

246 Kassán végezte. A nagyváradi jogakadémián befejezvén jogi tanul­mányait, 1886-ban államszolgálatba lépett és mint joggyakornokot a kisjenői járásbírósághoz nevezték ki. Itt lett később aljegyző, majd aljárásbiró is. Politikai nézeteinek szabadon való terjeszt­hetése szempontjából azonban megvált az államszolgálattól, dok­torátust és ügyvédi vizsgát tett, s irodát nyitott Kisjenőn, mely csakhamar egyikévé lett e vidéken a legkeresettebbeknek. Arad­megyében a függetlenségi eszmék egyik első úttörője volt, s e megye függetlenségi pártjának szervezése körül nagy tevékeny­séget fejtett ki. Az idei évi választások alkalmával a kétharmad­részben román anyanyelvű kerületben győzött Russu-Siriánu János, a kerület volt képviselője és román nemzetiségi jelöltje ellen. Kisjenő. Pécska. Vásárhelyi Dezső (függetlenségi és 48-as). Született 1871. augusztus 6-án Lökösházán, Aradmegyében. Tanul­mányait Aradon és a magyaróvári gazdasági akadémián elvégezve, szülőhelyén kezeli birtokát, s ezideig kizárólag a gazdálkodásnak élt. A 3. honvédhuszár-ezrednek tartalékos hadnagya volt, de rangjáról már régebben lemondott. Lökösháza. Radna. Goldis László (román nemzetiségi). Született 1862. november 25-én az aradmegyei Szöllős község­ben. Középiskoláit az aradi állami főgimnáziumban végezte, ahol 1881-ben kitüntetéssel tett érettségit. Az egyetemet Budapesten és Bécsben, mindenütt 2—2 évig hallgatta. Középiskolai tanári vizsgáit Budapesten tette le és tanári oklevelet nyert. Előbb a a budapesti minta-gimnáziumban, majd 3 évig a karánsebesi gör. kel. román tanárképzőnél tanított, azután pedig 12 éven át tanára volt a brassói gör. kel. román főgimnáziumnak. 1901-ben nyug­díjaztatott, s ugyanazon évben az aradi gör. kel. román szent­szék titkárának választatott meg. Már ifjú korában foglalkozott az irodalommal. Egyetemi hallgató korában a budapesti Petru Maior

Next

/
Thumbnails
Contents