1906-1910. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1906–1911. Budapest, 1906.

Képviselőház - A) Magyarországi képviselők - Egry Béla - Eitner Zsigmond

89 Egry Béla, Baranyamegye, Pécs várad kerület 1858. november 2-án született Pécsen. Középiskoláit a pécsi kath. főgimnáziumban 1876-ban elvégezvén, a pécsi jogakadé­miára iratkozott be. 1880-ban mint negyedéves joghallgató tel­jesítette katonai szolgálatát a Frigyes főherceg nevét viselő pécsi gyalogezredben; ugyanaz évben kineveztetett a 64. sz. gyalog­ezred tartalékos hadnagyává. Magánszorgalomból a pécsi m. kir. 8. sz. honvédhuszárezrednél elvégezte a lovagló-tanfolyamot és a vizsga sikeres letétele után mozgósítás esetére parancsörtisztté osztatott be. E minőségében a fegyvergyakorlatokat mint zászlóalj segédtiszt szolgálta le ; 1892-ben szolgálatonkívüli vi­szonyba helyeztetett. 1895. október elsején pedig rangjáról lekö­szönt. 1885-ben Budapesten jogtudorrá avattatott; ugyanazon évben nőül vette aradi Trutz Máriát, akivel való házaságából három leány és két fiú született. 1886. december 21-én nyerte el az ügyvédi oklevelet és ez idő óta mint gyakorló ügyvéd Pécsen élénken részt vesz úgy a közügyekben, mint a társadalmi élet egész terén. Tevékeny része volt a pécsi atlétikai klub megalakí­tásában, amelynek három éven át titkára, tíz éven át pedig el­nöke volt. A klub háziversenyein és a pécsi országos versenyeken több díjat nyert; egy ízben József főherceg előtt is volt alkalma vívómüvészetét bemutatni. 1896, óta Pécs szab. kir. város tör­vényhatósági bizottsági tagja ; tagja az építkezési, kórházi, szinügyi és borellenőrzési bizottságnak. A pécsi függetlenségi és 48-as párt egyik alelnöke, a pécsi vadásztársaságnak évek liossxú-sefaáta-vadászjiiestere; tíz év előtt alapította a magyar­parádi olvasókört, amelynek éveken át volt elnöke, e tisztségéről való lemondása óta pedig örökös díszelnöke. A hírlapirodalom terén is működik ; 1904. április 15-e óta főszerkesztője a Pécsi Közlöny függetlenségi napilapnak. Első ízben már az 1901— 1905-i országgyűlésre időközi választáson küldötte be a házba a pécsváradi kerület, amely az 1905. és az 1906-i általános válasz ­soták alkalmával ismét megválasztotta. A Ház egyik jegyzőié. Eitner Zsigmond, Zalamegye, Szentgrót kerület 1862-ben Sümegen régi tekintélyes családból született. Atyja, Sándor, szintén volt országgyűlési képviselő, nagyatyja, József, ji pedig Deák Ferenc és Kisfaludy Sándor belső barátságával di- /

Next

/
Thumbnails
Contents